Centert is hozott magával az újonnan igazolt kapus

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2002.06.25. 20:06
Címkék
Kedden megkezdte felkészülését a 20022003-as idényre a Szolnoki MÁV-Neusiedler NB I B-s csapata. A játékosok közel négyhetes szabadságról visszatérve találkoztak először a Tiszaligeti stadionban, ahol azonmód be is mutatták a gárda új szerzeményeit.
Mikor a május végi évzárót követően búcsút intettek egymásnak a játékosok, tudni lehetett, néhányan már csak ellenfélként térnek vissza Szolnokra. A gárda csapatkapitánya, Kádár Tamás illő módon el is búcsúzott a társaktól, ő elfogadva a Nyírség-Spartacus ajánlatát Nyíregyházára költözött. Arról is hallani lehetett, hogy nem ő lesz az egyetlen távozó, de Kotula László, Pelles András, Novák János és Codru Gradinariu a jelek szerint marad Szolnokon. Kérdéses a szurkolók által gyorsan megkedvelt csatár, a Kispest-Honvédtól kölcsönbe érkezett Kiss Péter, a Lombard FC Tatabányától kölcsönkapott Gelbman Csaba, valamint a tavaszi hajrában kettős kéztörést szenvedett védő, a Debrecentől kikölcsönzött Frida Ferenc sorsa. Nekik a bajnokság végeztével vissza kellett térniük klubjaikhoz. Ami az erősítéseket illeti, a meglévő két kapus mellé sikerült megszerezni az együttes edzőjének, Vágó Attilának egykori játékosát, Vladimir Csiricset, aki az elmúlt szezont Békéscsabán töltötte. A jugoszláv labdarúgó egy 193 centi magas centert is hozott magával, a 24 esztendős Miljan Relics a legutóbb a Bundesliga másodosztályában szereplő Eintracht Frankfurtnál is megfordult. Bár július első napjaiban sikerült megegyezni az MTK-ban nevelkedett, az elmúlt évet Jászberényben töltő ballábas játékossal, Kádár Gusztávval, a napokban életbe lépett átigazolási szabályzat szerint az MTK nevelési költségre tarthat igényt, azaz még tárgyalóasztalhoz kell ülniük a klubvezetőknek. Nincs gond viszont a Szegedet és Sopront is megjárt védekező középpályás, a romániai Ferenczi Attila játékengedélyével, aki már szolnoki játékosként kezdhette meg a felkészülést. Másfél esztendő után visszatért Müller Krisztián, aki a Kispest piros-fekete szerelését cserélte újfent kék-sárgára, és Tóth Dénes klubigazgató megegyezett a fótiak jobb oldali védőjével, Németh Norberttel is.Az első héten egyébként napi két edzést vezényel Vágó Attila, a jövő héten pedig a Debrecen, az MTK és a Békéscsaba ellen már felkészülési mérkőzés vár a szolnoki játékosokra.
Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
5 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
21 perce

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
23 perce

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
44 perce

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik