N-P. T.
2023.03.28 07:42 Frissítve: 2023.03.28 10:13

Válogatott: A szabadrúgásom miatt tovább fennmaradhattak a gyerekek? Szívesen! – Szoboszlai

Amint arról beszámoltunk, a magyar válogatott hétfő este 3–0-ra legyőzte Bulgáriát első Európa-bajnoki selejtezőjén. A találkozó után Szoboszlai Dominik csapatkapitány és Sallai Roland is válaszolt az újságírók kérdéseire.

Szoboszlai szabadrúgásának nagyon örülhettek a gyerekek (is) (Fotó: Árvai Károly)

Szoboszlai Dominiknak kollégánk elmesélte: egy kedves barátja óvodás gyerekei már mentek volna aludni, de édesapjuk azt mondta, a szabadrúgást nézzék meg, mert ez olyan lesz, mint egy tizenegyes, szinte biztosan gól. A többi meg már történelem…

„Az volt a célom, hogy berúgjam, és ha ezzel örömöt tudok szerezni a kisgyerekeknek, hogy ne kelljen aludniuk, akkor szívesen, bármikor. Örülök, hogy sikerült a három pontot itthon tartanunk.”

Videónkban mesél még arról, csapatkapitányként hogyan próbálta meg levenni a terhet a többiek válláról.

Sallai Roland szerint a győzelem kulcsa az volt, hogy egymásért küzdöttek a játékosok.

„Mindenki hajtott a másikért, szerettük volna jól kezdeni ezt a selejtezősorozatot. Szerencsére sikerült. Az első félidő nagyon jól nézett ki, ugyanezen az úton kell továbbmennünk.”

Videónkban mind a ketten mesélnek a kő-papír-ollós gólörömről, illetve Sallai arról is beszél, mire számít Freiburgban.

BOLLA: ELŐJÖTT BELŐLÜNK, HOGY KISKORUNK ÓTA EGYÜTT JÁTSZOTTUNK SZOBOSZLAIVAL

NAGY ÁDÁM: MEGSÍNYLETTÉK A BOLGÁROK, HOGY A PUSKÁS ARÉNA VELÜNK VOLT

ÁDÁM MARTIN: 29 ÉVESEN ELÉRTEM, AMIÉRT GYEREKKOROM ÓTA DOLGOZOM

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, G-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–BULGÁRIA 3–0 (3–0)

Budapest,
Puskás Aréna, 60 000 néző. Vezette: Meler (török)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Bolla (Nego, 86.), Nagy Á. (Kleinheisler, 73.), Vécsei (Kalmár Zs., 87.), Kerkez – Sallai R. (Csoboth K., 73.), Szoboszlai – Ádám M. (Varga Barnabás, 59.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
BULGÁRIA:
Naumov – Galabov, Antov, Markov (H. Petrov, a szünetben) – Sztojanov, Gruev (Sopov, 85.), Karabeljov (Krasztev, a szünetben), N. Iliev, M. Petkov – Deszpodov (Kirilov, 57.), Delev (Ruszev, a szünetben). Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics
Gólszerző: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám M. (39.)

A csoport másik mérkőzésén
Montenegró–Szerbia 0–2 (Vlahovics 78., 90+6.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 2 2 4–0 +4
6  
2. MAGYARORSZÁG 1 1 3–0 +3 3  
3. Montenegró 2 1 1 1–2 –1
3  
4. Litvánia 1 1 0–2 –2 0  
5. Bulgária2 20–4–40 
2023.06.07 22:13:49

Magyar válogatott nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Sikeresek a Kárpát-medencei magyar futballbefektetések.

2023.05.29 09:19:11

Magyar válogatott nemzetisport.hu

Harminc éve, 1993. május 29-én győztük le irányításával Írországot 4–2-re – Dublinban.

2023.05.23 19:22:44

Magyar válogatott nemzetisport.hu

Búcsúzott az U17-es kontinenstornától a Belvon-csapat, pedig a továbblépéshez elég lett volna a döntetlen is.

2023.05.20 19:05:17

Magyar válogatott nemzetisport.hu

U17-es labdarúgó-válogatottunk kétgólos vereséget szenvedett, de az írek ellen még kiharcolhatjuk a továbbjutást.

2023.05.17 19:30:57

Magyar válogatott nemzetisport.hu

Jobban kezdtek a walesiek a budapesti mérkőzésen, de remek arányban értékesítette helyzeteit a Belvon-csapat.