Labdarúgás: visszavágyik az Atalantához a magyar válogatott védője

NAGY PÉTER, PUSZTAI VIOLANAGY PÉTER, PUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 14:02
Kecskés Ákosnak mindig a futball volt az első az életében. A Tisza Volánnál nevelkedett védő tudatosan építette a karrierjét, gyerekként eldöntötte, hogy külföldön akar játszani, s 14 évesen ki is került az Atalantához, ahol két év múlva már a profi szerződését is aláírhatta. Jelenleg a Luganóban futballozik, innen került be a magyar válogatottba, de a szíve visszahúzná az Atalantához.

„Mindig is az volt az álmom, és a mai napig az, hogy Olaszországban játsszak, azon belül az Atalantánál, amely a szívem csücske mondta a 25 éves védő. – Rengeteget kaptam a klubtól, ahogy a fiatal játékosokkal bánnak, az kevés helyen tapasztalható, nagyon családias a közeg. Nyilván miután profi szerződést kaptam, szerettem volna bemutatkozni a Serie A-ban. Akkoriban sokat edzettem az első csapattal, edzőtáborban is voltam, lehetőséget kaptam az edzőmeccseken. Aztán változás jött a sportigazgatói poszton és edzőváltás is volt, ezután úgy éreztem, megváltozott a szerepköröm. A második csapatban stabilan játszottam, mégis úgy döntöttem, hogy kölcsönbe szeretnék menni, felnőttbajnokságban akarok játszani.”

Így került Újpestre, ahol két idényt töltött el, s bár jól érezte magát, inkább a lengyelországi légióskodást választotta. Egy év elteltével, 2018 nyarán vásárolta meg az Atalantától a jelenlegi csapata, a Lugano. Augusztusban azonban az egyik edzésen elszakadt a térdszalagja. A svájci együttesben a harmadik idényét töltő játékosra több hónapos kihagyás várt, a felépülése után azonban kiharcolta a helyét a kezdőben. Teljesítményére természetesen Marco Rossi is felfigyelt, s az elmúlt őszi válogatott mérkőzésekre meghívta a keretbe. Sőt, a szerbek elleni Nemzetek Ligája-meccsen kezdőként pályára lépve be is mutatkozhatott a nemzeti csapatban.

Videónkban erről is beszél, mint ahogy szóba kerül az Izland elleni Eb-pótselejtező is. Illetve kitér Szoboszlai Dominikra, akivel már az utánpótlás-válogatottban is játszott együtt, s akiről elmondta, mindig is látszott rajta, hogy valami más, mentálisan rendkívül erős.

A négy nyelven beszélő Kecskés Ákos ugyancsak erősnek tartja magát mentálisan, s hogy még miket mesélt magáról, miközben megmutatta nekünk a szívéhez nagyon közel álló szülővárosát, Hódmezővásárhelyt? Az a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletéből kiderül.

Legfrissebb hírek

A hajrában szenvedte ki a győzelmet a Roma, a 94. percben mentett pontot a Como

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 22:40

Szoboszlai és Kerkez játéka megmutatta, hol van a Liverpool legstabilabb pontja; Górcső alatt az ETO őszi szezonja

E-újság
2026.01.09. 23:39

Szoboszlai Dominik: Uraltuk a meccset az Arsenal ellen, ebből kell táplálkoznunk

Angol labdarúgás
2026.01.08. 23:58

Szoboszlai: A BL-ben és az FA-kupában még meccsben vagyunk

Angol labdarúgás
2026.01.08. 20:31

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20

Szalai Attila: Bízunk Marco Rossiban!; Varga Barnabás vasárnap már játszhat az AEK-ban

E-újság
2026.01.07. 23:50

A Napoli fontos pontokat bukott a kiesőjelölt ellen

Olasz labdarúgás
2026.01.07. 20:30

„Nem mi játszunk a bajnokkal, hanem ők” – Szoboszlai Dominik az Arsenal-meccs előtt

Légiósok
2026.01.07. 14:09
Ezek is érdekelhetik