Labdarúgás: Nemcsák Károly átadta a Színészválogatott csapatkapitányi tisztségét

CS. P.CS. P.
2023.06.06. 16:26
null
A nagy pillanat: mostantól Puskás Péter a csapatkapitány (Fotó: Török Attila)
Huszonkilenc év után átadta a Színészválogatott csapatkapitányi tisztségét Nemcsák Károly, a 66 esztendős, Jászai Mari-díjas színész.

 

A népszerű futballtársaságot 42 éve erősítő művész továbbra is a pályán marad, a csapat szervezését azonban a Vasas csarnokában tartott keddi ünnepi mérkőzés keretében átvette tőle Puskás Péter, a 38 éves énekes, színész, médiaszemélyiség. A vezetőváltás alkalmával a futballbarátság jegyében a Színészek hagyományos riválisukkal, az Újságírókkal csaptak össze, a 4–1-es győzelemmel záró ellenfél csapatkapitánya, Borsi László is köszöntötte a búcsúzó színész-csapatkapitányt.

Nemcsák Károly lapunknak felidézte első, 1981-es mérkőzését a szegedi színészek, tévések és újságírók részvételével rendezett SZITU-tornán, megemlékezett a korábbi nemzedékek meghatározó képviselőiről, a játék komolyságáról szólva külön kiemelve Eperjes Károlyt, aki mellett „nem lehetett lazsálni”. A váltás indítékáról elmondta, úgy érezte, hogy a csapatukra ráfér a frissítés, fiatalítás.

Nemcsák Károlyra játékosként még számíthat a Színészválogatott (Fotó: Török Attila)
Nemcsák Károlyra játékosként még számíthat a Színészválogatott (Fotó: Török Attila)

 

A tisztséget megöröklő Puskás Péter hangsúlyozta személyes kötődését – anyai nagyapja, Besztercei Pál és édesapja, Puskás Tivadar révén a Színészválogatott háromgenerációs családjának tagja –, és elmesélte egyik első gyermekkori élményét is a csapattal kapcsolatban. A színészek együttese Olaszországban játszott hírverő mérkőzést a kilencvenes években, a terv szerint Puskás Ferenc lett volna az esemény díszvendége, ám a játékoslegenda megromlott egészségi állapota miatt végül nem utazott el. A magyar színészek azonban egy spontán ötlettől vezérelve a házigazdák előtt „eladták őt” Puskás Öcsi unokájának, vele végeztették el a kezdőrúgást, sőt egy jelenlévő régi olasz futballcsillag könnyes szemmel érdeklődött a nagyapja felől. Az akkor tizenegy-tizenkét éves fiú traumaként élte meg a kegyes csalást, aludni sem igen tudott utána, a Színészválogatott tagjai igyekeztek megnyugtatni őt.

A The Biebers zenekar énekese az új feladatról elmondta, azt eddig is sejtette, hogy Nemcsák Károly nagy szervezőmunkát végez, ám most, miután a hátteret megismerve szembesült a feladattal járó adminisztrációs terhekkel, még inkább tisztelettel gondol elődje „őrült” elhivatottságára.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
Tegnap, 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
Tegnap, 9:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
Tegnap, 7:56

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 21:37

Futsal NB I: nyert a Veszprém, ötödik mérkőzés dönt a bronzéremről

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 20:07

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Fordított az Újpest, megőrizte pályaelőnyét a Nyíregyházával szemben a futsal NB I döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 20:38
Ezek is érdekelhetik