NS-klub: A fiam a tisztességet, a tiszteletet örökölte tőlünk – Varga Barnabás édesapja

 Vajda György jegyezte le Varga András gondolatait:

„Az osztrák határ közelsége miatt a világtól vasfüggönnyel szinte teljesen elzárt községben, Szentpéterfán nőttem föl, s mint általában a falusi gyerekeknek, nekünk is a labda volt a kedvenc játékszerünk. Napestig futballoztunk, s jó érzéssel töltött el, hogy azok között játszhatok, akik közel állnak hozzám. Egyszer aztán hívott a szombathelyi Sabaria, majd később a Haladás edzésein is megfordultam, ám visszavágytam Szentpéterfára, mert a futball mellé további két szerelem is társult az életemben. Az egyik egy csodás helyi lányka, aki a feleségem lett, a másik pedig egy amatőr zenekar, amellyel búcsúkban, bálokban léptünk fel, mellette persze dolgoztam és futballoztam egy olyan csapatban, amelyben kiváló társak, mint például néhai barátom, Jánny Zoltán is szerepelt.”

„A Fradi is csábította a centerünket, aki néha ollózó mozdulattal rúgta a gólokat. Emlékszem, rendszeresen összecsapott az alsó- és a felsőfalu, s mert mi a kettő közötti telepen laktunk, abban kaptunk lehetőséget, amelyik nem volt meg, mondanom sem kell, élet-halál meccseket játszottunk. Később jöttek a gyerekek, előbb András fiam, majd a lányom, aztán csaknem harminc éve Barni. Büszke vagyok rá, hogy mind a két fiam örökölte a labdarúgás szeretetét, egy időben megesett, hogy mindhárman gólkirályok voltunk, András a Haladás U17-es csapatában hatvanegy, Barni a Hali U15-ös együttesében huszonhat gólt szerzett, én pedig itt, a faluban negyvenegy évesen tizenhat góllal lettem a csapat házi gólkirálya. Akkoriban a gyermekeim nem szövögettek különösebb álmokat, szerettek futballozni, és jól érezték magukat a családi fészekben. Tudom, Barni gyakran hivatkozik rá, hogy későn érő típus, meg hogy a remek ütemérzéket, a fejelést tőlem örökölte.”

„Nos, nem a szülői elfogultság mondatja velem, de fiatal korukban is látszott, hogy sokra vihetik. Emlékszem, Barni a Lurkó játékosaként a Barcelonában rendezett nemzetközi ifjúsági tornán öt gólt szerzett az olasz Inter ellen, s csodájára jártak a külföldi szakemberek. Feleségemmel együtt büszkék vagyunk a gyermekeinkre, fiaim és az akrobatikus rock and rollal foglalkozó Regina lányom érmei beborítják a gyerekek szobájának egyik falát. Bevallom, amikor Barni a válogatott tagjaként először hallgathatta a Himnuszt, a szívem horvát fele is hevesebben dobogott, anyagi ágon ugyanis horvát nemzetiségűek vagyunk, mint oly sokan Szentpéterfán. Jól nevelt gyerek, ezért egyáltalán nem féltjük a pesti közegtől. Tőlünk a tisztességet, a tiszteletet is örökölte, a tehetsége pedig Isten ajándéka. Ha csak tehetik, jönnek haza – a kedvese is péterfai –, és együtt vannak velünk. Szívesen találkozik a Pinka sörözőben snapszerozó barátaival, s a Pinka partján horgászbottal a kezében is legalább olyan jól érzi magát, mint a futballpályákon. Korábban is böngészgettem a Nemzeti Sportot, ám most már az újság rendszeres olvasója vagyok.”