Magyar labdarúgás: Bozsik Grazban még kísérletezhet, Budapesten már nem

MTI MTIMTI MTI
2006.07.19. 15:25
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott augusztus közepén Ausztriában, szeptember elején pedig előbb Budapesten, majd Zsenicában lép pályára. Az utóbbi két mérkőzésen már a 2008-as Európa-bajnoki szereplés a tét.
Bozsik Péter és a válogatott most bizonyíthat
Bozsik Péter és a válogatott most bizonyíthat
Bozsik Péter és a válogatott most bizonyíthat
Bozsik Péter és a válogatott most bizonyíthat

Alig egy hónap múlva, augusztus 16-án, 20 óra 30 perckor Grazban játszik majd a Bozsik Péter szövetségi kapitány által vezetett magyar válogatott.

A csapat tagjai, akik között - hivatalos FIFA-játéknapról lévén szó - ott lesznek az idegenlégiósok is, augusztus 13-án, vasárnap találkoznak Budapesten, és Dunavarsányban készülnek a találkozóra. Az osztrák szövetség tájékoztatása alapján a belépőjegyek a helyszínen 15 euróba, azaz mintegy 4000 forintba kerülnek majd.

Ezt követően a nemzeti csapat szeptember 2-án a Puskás Ferenc Stadionban már Európa-bajnoki selejtezőn Norvégia gárdáját fogadja. A magyar válogatott második selejtező-mérkőzését, a Bosznia-Hercegovina elleni találkozót a zsenicai Bilino Polje Stadionban rendezik, szeptember 6-án.
Legfrissebb hírek

Döntés a 89. percben, folytatta győzelmi sorozatát az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
1 perce

Vezetést szerzett a Honvéd a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
1 perce

Két brit aranyérem szombaton a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
12 perce

Premier League: Brentford–Liverpool

Angol labdarúgás
15 perce

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
24 perce

Súlyos sérülést szenvedett Tóth Milán, nyolc hónap kihagyás vár rá

Labdarúgó NB I
1 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
1 órája

Világbajnoki bronzérmes a magyar U23-as minifutball-válogatott!

Magyar válogatott
1 órája