Légiósok: Kosznovszky Márk a Parma felnőttcsapatával készül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.25. 17:42
null
Kosznovszky Márk a magyar utánpótlás-válogatott mezében (Fotó: Dömötör Csaba)
A korosztályos csapatból felkerülve az olasz labdarúgó Serie A-ban szereplő Parma felnőttegyüttesével edz az U19-es válogatott Kosznovszky Márk.

 

A 18 éves középpályás az MTI-nek csütörtökön azt mondta, május 23-án utazott Parmába, mivel a koronavírus-járvány miatt elrendelt kényszerszünet után újraindultak az edzések. Elárulta, hogy már korábban is tréningezett a 30 fős bő kerettel, és a leállást követően is visszarendelték az együtteshez.

Kosznovszky kijelentette, Roberto D'Aversa vezetőedzővel még nem beszélgetett személyesen, ugyanakkor az erőnléti edző már felhívta a figyelmét arra, milyen területeken kell javulnia.

„A keret tagjai közül ilyen rövid idő alatt még baráti kapcsolatba senkivel sem kerültem, de többek között Matteo Darmian, a csapat jelenlegi legértékesebb játékosa sokat segít az edzéseken, és mindig jelzi, miben kell fejlődnöm” – fogalmazott az MTI-nek a középpályás.

A szezonra vonatkozó céljáról elárulta, szeretne bemutatkozni az élvonalban, de ez attól is függ, hogy a 27. fordulót követően a tabellán hetedik Parma hogyan szerepel majd a következő hetekben.

Kosznovszky tavaly a magyar U17-es válogatott tagjaként a korosztályos Európa-bajnokságon és világbajnokságon is szerepelt, az olaszok az MTK akadémiájáról szerződtették.

A Serie A-ban jelenleg nincs magyar játékos, mert Schäfer András ugyan a Genoa labdarúgója, de most a dunaszerdahelyi DAC-nál szerepel kölcsönben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik