Légiósok: „A Bundesliga felé húz a fiam szíve” – idősebb Szalai Attila

2021.01.11. 09:19
null
Szalai Attila nagyon büszke az egyre jobban játszó fiára (Fotó: Imago Images)
Jó ütemben fejlődik Szalai Attila, édesapja szerint jó helyen van az Apollonnál, és a cél továbbra is a Bundesliga-szereplés lehet.

 

Török sajtóértesülésekre hivatkozva vasárnap este arról számoltunk be, hogy a Galatasaray mellett már a Fenerbahce is érdeklődik az Apollon magyar válogatott középhátvédje, Szalai Attila iránt. A 22 éves futballistát 2023 nyaráig köti szerződés a ciprusi alakulathoz, amelynél nem sietnek tőle megválni. Fanuriosz Konsztandinu, a klub szóvivője decemberben a helyi rádióban elmondta, kivárják a megfelelő ajánlatot, tisztában vannak vele ugyanakkor, hogy a távozása csak idő kérdése. Hogy hol folytatná szívesen?

Szalai Attila és édesapja
Szalai Attila és édesapja

„Nem hiszem, hogy keletre menne, a szíve a Bundesliga felé húz – adott irányvonalat fia jövőbeni lehetséges választásához idősebb Szalai Attila. – Minden esélye megvan rá, hogy a nyáron váltson, de az ügyben sok múlik az Apollon elnökén is. A klubnál szeretik, számítanak rá, megbecsülik, és bár hajlanak az eladására, nem mindenáron. Jelenleg remek helyen van, a ciprusi bajnokság erős. A mezőnyben sok a spanyol, angol, francia élvonalból igazolt futballista, a mérkőzések színvonala jó, a csapatok gyorsan játszanak. Tapasztalt labdarúgókkal szerepel együtt a védelemben, sokat tud tőlük tanulni.”

Szalai Attilával kapcsolatban megkerülhetetlen a magyar válogatott, annál is inkább, mert hiányposzton játszik. Ballábas, bal oldalon kiemelkedő teljesítményre képes védőből nincs sok az országban, ezért nem meglepő, hogy miután 2019-ben Uruguay ellen bemutatkozott a nemzeti együttesben, 2020-ban már alapemberként számított rá Marco Rossi, és a november 15-i, Szerbia elleni mérkőzés (1–1) kivételével mindegyik válogatott találkozót végigjátszotta.

„Világéletében csapatember volt, él-hal a magyar válogatottért – mondta az édesapja. – Igazi harcos, ahogyan Marco Rossi mondaná, s amennyire én látom, a szövetségi kapitánynak most éppen ilyen típusú játékosokra van szüksége. Jó látni a srácokon és a stábon, hogy mindenki nyerni akar, a szívét-lelkét kiteszi a pályán, sohasem adják fel. A csapat ebben a szellemiségben még nagyon szép eredményeket érhet el, s egyértelmű, hogy Attila fejlődésén is sokat lendít ez a pozitív közeg.”

Legfrissebb hírek

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
23 órája

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41