Ausztria: távozik klubjától a 2008-as magyar gólkirály

2012.06.02. 16:25
Címkék
Waltner Róbert három év után távozik az osztrák labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő SV Mattersburgtól. A hatszoros válogatott támadó a Nemzeti Sportnak elmondta: még nem tudja, hol folytatja a pályafutását, de Ausztriából éppúgy van ajánlata, mint a magyar NB I-ből.

„Tény, nem volt jó évem, ám úgy érzem, ez nem csak rajtam múlt – mondta a Nemzeti Sportnak a nagymartoniak játékosaként a legutóbbi idényben mindössze kilenc bajnoki mérkőzésen pályára lépő, gólt nem szerző támadó. – Igaz, a nyáron, amikor szerződést hosszabbítottam, közölték, csereként számolnak velem, azt azonban nem gondoltam, hogy csak percek jutnak majd."

A 34 esztendős támadó elmondta: az utolsó mérkőzés után könnyezett az öltözőben, ez korábban még sehol sem fordul elő vele.

„Jól éreztem magam a Mattersburgnál, és ha csak nézőként is, de visszajárok majd a csapat meccseire. Egyébként Franz Lederer vezetőedzővel már megbeszéltem, június nyolcadikán náluk kezdem a felkészülést, és amíg nem lesz csapatom, maradok is" – tette hozzá az NB I 2007–2008-as idényének gólkirálya, aki a közeljövőt illetően így fogalmazott:

„Kötődöm a Zalaegerszeghez, nálam elsőbbséget élvez, és ha az azonnali visszajutás feltételei adva lennének, s ha megkeresnének, az NB II ellenére is elgondolkodnék a visszatérésen. Amúgy nem zárható ki, hogy Ausztriában maradok, de szerdán például két NB I-es klub is érdeklődött irántam."

Legfrissebb hírek

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
6 perce

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
26 perce

Menesztették Thorsten Finket, a Samsunspor vezetőedzőjét

Minden más foci
55 perce

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: Beviz döntőt játszott második felnőtt ITF-tornáján Fehérváron

Utánpótlássport
1 órája

Bahrein az Ázsia-kupa előtt váltott szövetségi kapitányt

Minden más foci
1 órája

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb rekordot döntött Michael Jordan 1998-as döntős meze

Amerikai sportok
1 órája