Légiósok: Szoboszlai fejlődése segítség a válogatottnak – Rossi

2023.07.02. 19:04
null
Rossi (balra) biztos benne, hogy Szoboszlai tovább fejlődik Liverpoolban (Fotó: Török Attila)
Mint arról beszámoltunk, vasárnap délután az angol Premier League-ben szereplő Liverpool bejelentette, hogy ötéves szerződést kötött az RB Leipzigtől – sajtóhírek szerint – 70 millió euróért megszerzett Szoboszlai Dominikkel. A 22 éves, 32-szeres magyar válogatott középpályás klubváltásáról a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján nemzeti csapatunk szövetségi kapitánya, Marco Rossi is elmondta a véleményét.

 

Szoboszlai Dominik a magyar válogatottban négy éve Marco Rossi irányítása alatt mutatkozott be, és az olasz tette őt a válogatott csapatkapitányává Szalai Ádám tavalyi visszavonulása után, ami azt mutatja, hogy a 22 éves középpályás már eddig is az egyik legfontosabb játékosa volt Rossinak. Ez pedig csak fokozottan igaz lesz Szoboszlaira nézve a Liverpool játékosaként – és ezt nem (csak) mi mondjuk, hanem sokkal inkább Marco Rossi.

Szoboszlai Dominik aláírt a Liverpoolhoz – hivatalos
Szoboszlai: Gerrard miatt akartam nyolcas lenni
Esterházy Mátyás: A nyolcas mez a tisztelet, a bizalom jelen Dominik felé!
„Mi is ugyanannyira izgatottak vagyunk, mint ő” – Klopp Szoboszlairól

„Először is nagyon örülök neki, hogy Dominik a Liverpool játékosa lett, hiszen ez azt jelenti, hogy a világ legerősebb bajnokságának egyik topcsapatában, topjátékosokkal és topedzővel dolgozhat majd együtt” – mondta az mlsz.hu-nak a szövetségi kapitány.

„Dominik még nagyon fiatal, még csak huszonkét éves, így fizikai, taktikai és technikai szempontból is hatalmas potenciál van még benne, amit a Liverpoolnál végzendő munka és a Premier League-ben való szereplés egész biztosan ki is hoz majd belőle, mert kétség sem férhet hozzá, hogy ez segíteni fogja a fejlődését. Még akkor is, ha esetleg az elején nem fog mindig kilencven percet játszani. Dominik még jó pár év múlva lesz csak játéktudása csúcsán, de folyamatos fejlődése addig is hatalmas segítség lesz a válogatott számára, miközben még fontosabbá és fontosabbá fog válni a számunkra, ő pedig egyre profibb és jobb játékos lesz napról napra” – fogalmazott a kapitány.

„Az, hogy a Liverpool hatalmas összeget volt hajlandó fizetni érte, azt mutatja, hogy Dominik megszerzése milyen sokat ért nekik, és bár az is igaz, hogy az átigazolása anyagi része a legkevésbé érdekes aspektus a válogatott szempontjából, mégis beszédes” – zárta a transzfer értékelését Rossi.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
1 órája

Szoboszlai nincs, de Kerkez benne van a Liverpool FC utazó BL-keretében

Bajnokok Ligája
4 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
12 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
Tegnap, 11:55

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Haaland: Szoboszlainak hagynia kellett volna, hogy gólt szerezzek

Angol labdarúgás
2026.10.10. 11:23

Kérdés volt? Szoboszlaié a hónap gólja a Liverpoolnál – videó

Angol labdarúgás
2026.10.09. 21:52