Légiósok: Szoboszlai több pénzért válthat, mint Mané és Haaland

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.07. 13:57
null
Szoboszlai Dominik (jobbra) sorsa hamarosan eldől (Fotó: AFP)
Mint ismert, Szoboszlai Dominikkel kapcsolatban több európai sztárklub érdeklődéséről is beszámolt az elmúlt hetekben a nemzetközi sportsajtó. A Transfermarkt, illetve a The Athletic ezúttal a 20 éves magyar légiósnak a Red Bull Salzburggal érvényben lévő szerződésével, annak záradékaival foglalkozik.

 

A The Athletic információira hivatkozva a transfermarkt.de azt írja, Szoboszlai Dominik kivásárlását egy részletben kell kifizetnie annak a klubnak, amely szeretné soraiban tudni őt. Egészen pontosan: két héten belül kell utalni érte az összeget.

A cikk szerint a magyar középpályásnak december 15-ig kell tájékoztatnia a klubját téli távozási szándékról, s az ajánlatoknak az év utolsó napjáig meg kell érkezniük, máskülönben Szoboszlai nyárig marad a Salzburgban.

A The Athletic szerint az osztrák bajnok 20 százalékos viszonteladási részesedést kap Szoboszlai eladása után – nem az átigazolási nyereségből, hanem a teljes átigazolási díjból.

Abban az esetben, hogyha Szoboszlai a télen nem vált, akkor ugyanez a záradék lesz érvényben a nyáron is. Akkor június 30-ig kell a magyar játékosnak jeleznie távozási szándékát, míg a csapatoknak július 15-ig lesz idejük ajánlatot tenni érte.

Amennyiben Szoboszlai távozik, ő lehet az osztrák klub történetének második legdrágább játékosa Naby Keita után a maga 25 millió eurós árával, többet fizethetnek érte, mint 2014-ben Sadio Manéért és az idén Erling Haalandért.

Az 5 legdrágábban eladott Salzburg-játékos
5. Duje Caleta-Car: 17 millió euró – Marseille (2018–19), most: 23 millió euró
4. Amadou Haidara: 19 millió euró – RB Leipzig (2018–19), most: 18 millió euró
3. Erling Haaland: 20 millió euró – Dortmund (2019–20), most: 100 millió euró
2. Sadio Mané: 23 millió euró – Southampton (2014–15), Liverpool, most: 120 millió euró
1. Naby Keita: 29.75 millió euró – RB Leipzig (2016–17), Liverpool, most: 40 millió euró

Legfrissebb hírek

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
6 órája

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
7 órája

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 15:46

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03
Ezek is érdekelhetik