A Napoli megnézte, a Hapoel ajánlatot is tett Vass Ádámnak

P. K.P. K.
2012.06.08. 17:19
null
Vass Ádám a következő szezonban már biztosan nem a Brescia színeiben futballozik majd (Fotó: archív)
Címkék
Az olasz sajtóban tegnap jelent meg a hír, hogy a Brescia magyar középpályása Vass Ádám az NB I-ben folytathatja pályafutását, miután az olasz másodosztályú klubnál lejárt a szerződése. A játékos menedzsere, Paunoch Péter szerint azonban fel sem vetődött a hazatérés lehetősége.

 

„Semmi alapja annak a híresztelésnek, hogy Vass Ádám hazatérne” – reagált a bresciaingol.com tegnapi hírére Paunoch Péter, a középpályás menedzsere.

„Egyrészt semmi okunk a kapkodásra, hiszen lejárt Ádám szerződése, és a további pályafutása szempontjából nagyon fontos döntést kell meghoznia, amely előtt alaposan mérlegelni kell a lehetőségeket. Másrészt nagyon sok helyről érdeklődnek csapatok. Szezon közben az olasz sajtó már hírbe hozta például a Napolival, és a nápolyiak több meccsen meg is nézték őt. Volt egy izraeli lehetőség is, a Hapoel Tel-Aviv már fel is vázolta az elképzeléseit, de Ádám visszautasította az ajánlatot, mert nem kíván Izraelbe igazolni. Ugyanakkor hívtak már Ukrajnából, Lengyelországból és Bulgáriából is az ő ügyében, de egyelőre kivárunk. Nyugat-Európában csak az Európa-bajnokság után pöröghetnek fel az események, akkor indul be a piac, akkor tehetnek konkrét lépéseket a klubok, azt az időszakot szeretnénk kivárni” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére a játékosügynök.

A hírek szerint az egyik legkomolyabb érdeklődő az olasz másodosztály újonca, a Spezia.

„Ez a klub valóban komolyan gondolja Ádám szerződtetését, a jövő héten várhatóan meg is kapjuk a konkrét ajánlatukat, de egy újabb olasz másodosztályú csapat csak abban az esetben jöhetne esetleg szóba, ha nagyon komoly terveik vannak, és a feljutást célozzák meg, ugyanis Ádám szeretne előrelépni. Éppen ezért nem kívánt hosszabbítani a Bresciával sem, fel sem vetődött bennünk ez a lehetőség” – fogalmazott Paunoch.

A most 23 éves Vass Ádám ebben a szezonban alapembere volt a Bresciának, a védekező középpályás 27 bajnokin lépett pályára, egy gólt szerzett. A futballista 2007 óta erősíti az olasz gárdát, öt év alatt 116 másodosztályú és 20 élvonalbeli bajnoki meccsen játszott a csapatban.

 

Legfrissebb hírek

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
26 perce

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
32 perce

Norvégok ezrei eveztek Oslo utcáin Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
36 perce

Szerdai sportműsor: pályán Anglia, az Egyesült Államok és Belgium is a világbajnokságon

Minden más foci
49 perce

Videó: Mbappé duplázott Svédország ellen és megelőzte Klosét a vb-örökranglistán

Foci vb 2026
1 órája

Folytatódik a mérkőzés!

Foci vb 2026
1 órája

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
1 órája

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
1 órája
Ezek is érdekelhetik