Vadóczot a hétvégén megnézte a Nürnberg megfigyelője

Vágólapra másolva!
2012.03.26. 12:35
null
Vadócz iránt a Nürnberg érdeklődik (Fotó: nec-nijmegen.nl)
Címkék
Holland lapértesülések szerint a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Nürnberg megfigyelőt küldött a NEC Nijmegem NEC Breda elleni hétvégi bajnokijára, amelyen a lelátón helyet foglaló szakember Vadócz Krisztiánt és társát, Lasse Schönét nézte meg.

 

„Mindig jó érzés olyasmit hallani, hogy egy olyan klub, mint a Nürnberg figyeli az embert. De most csak a NEC eredményei érdekelnek. Ha a Nürnbergtől megkeresnek, akkor beszélhetünk, de ugyanez érvényes Carlosra (Carlos Aalbers, a NEC technikai igazgatója – a szerk.) is" – nyilatkozta Vadócz Krisztián a NECToday.nl-nek.

„A média szerint kaptam egy felmondólevelet, de én még nem láttam ezt a papírt. Talán azért nem vettem észre, mert csakis a NAC Breda elleni meccsel foglalkoztam. Ha ez tényleg olyan fontos, akkor biztosan találkozom majd ezzel a levéllel a héten" – tette hozzá a középpályás.

A holland sajtó a hétvégén arról számolt be, hogy a nijmegeni klub már – számos másik játékos mellett – bejelentette a szövetségnél, hogy kik azok a játékosok, akik távoznak a csapattól a nyáron.

Carlos Aalbers technikai igazgató azonban kijelentette, ez csupán formalitás, és bár tényleg sokan távoznak a klubtól, Vadócz Krisztián és Szélesi Zoltán esetében – akiknek a nyáron lejár a kontraktusuk – csak azért tettek eleget jelentési kötelezettségüknek, hogy a szezon végén újratárgyalhassák a két magyar labdarúgó szerződését, mivel erről állapodtak meg velük.

Marco van Duin, Cees Paauwe, Niels Wellenberg és Erwin Stadhouders azonban minden bizonnyal kereshet új együttest magának az évad végén.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
3 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
4 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
4 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik