Légióssors: teljesülhet Otigba vágya, a Heerenveen első csapatához került

2011.06.16. 16:50
null
Otigba (jobbra) jövőre az első csapatnál bizonyíthat
Címkék
A holland első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Heerenveen hivatalos honlapján jelentette be, hogy három tehetséges fiatal játékos is felkerül az első csapathoz, az említettek között pedig ott van Otigba Kenneth is.

Otigba mellett Arsenio Valpoort és Doke Scmidt is az első csapat tagja lesz a következő szezonban.

„Ezek a játékosok megmutatták, készen állnak rá, hogy a következő szintre lépjenek. Mind tehetségesek, és beleillenek a Heerenveen stílusába. A klub a továbbiakban is támaszkodni szeretne az utánpótlás-akadémiájára" – nyilatkozta Johan Hansma szakmai igazgató.

A 18 éves gyulai védő 2008 nyarán szerződött a holland klubhoz, amellyel nemrég annak ellenére hosszabbított két évvel (egy esztendővel plusz egy opcióval egy továbbira), hogy angliai ajánlata is volt. Mint korábban elmondta, reméli, hogy a debütálására is sor kerül a következő idényben.

„Angliában jobban szeretik az idősebb, rutinosabb játékosokat, és ott nehezebben érném el, hogy biztos kezdő legyek minden meccsen – nyilatkozta egy hete Otigba a beol.hu-nak. – Angliába csak huszonkét év fölött érdemes kimenni. Itt, Hollandiában elértem már valamit, meg vannak velem elégedve, és ha így megy tovább, remélem, a 2011–2012-es bajnoki szezonban debütálni fogok az első csapatban. Ez a célom."

Legfrissebb hírek

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
38 perce

Montréali tenisztorna: ismét félbeszakadt Marozsánék meccse

Tenisz
47 perce

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
53 perce

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
1 órája

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
1 órája

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
1 órája

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
1 órája