„Január tizenhatodikán a Leverkusen vendégei voltunk, és az amúgy is sajgó bokámra csúnyán rácsúsztak, sőt Tranquillo Barnetta még rá is esett. Addig halogathattam a műtétet, azt követően már nem. Az azt megelőző két esztendőben már csak úgy tudtam focizni, hogy két-három havonta injekciókúrán vettem részt, a fájdalomcsillapítókat meg napi rendszerességgel szedtem. Nem volt mese, játszani kellett. Hozzáteszem, akartam is. Nem lehetett kiszállni a pörgésből. Tudtam, ha kiszállok, borzasztó nehéz lesz visszakerülni, de januárban már kénytelen voltam leállni" – idézte fel sérülésének körülményeit Lőw.
„Noha az operáció jól sikerült, negyedfokú porckopást diagnosztizáltak a bokámban, ami az orvostudomány mai állása szerint nem gyógyítható... Most ott tartok, hogy injekció és gyógyszer nélkül tudok edzeni, ám azt tudomásul kell vennem, hogy a bal lábam már sosem lesz egészséges. Negyvenhét Bundesliga-fellépésnél tartok, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágyom az ötvenedikre. Ha Thomas Tuchel szólna, hogy a hétvégén szüksége lenne rám, első szóra igent mondanék. A meccs előtt meg kérnék egy fájdalomcsillapítót, hogy kibírjam valahogy a kilencven percet..." – tette hozzá.
Thomas Tuchel, a mainziak vezetőedzője felajánlotta Lőwnek, hogy ha abbahagyja a labdarúgást, csatlakozzon a szakmai stábnak. A magyar légiós ezt óriási megtiszteltetésnek tartja, de honvágya egyre erősebb, és elképzelhető, hogy hazatér.
„A honvágyam az évek során egyre erősödött, és mára elérte a határt is... Könnyen megeshet, hogy a nyáron összepakolunk és hazamegyünk. Még akkor is, ha Thomas Tuchel nemrég felajánlotta, szerződésem lejárta után csatlakozzak a szakmai stábhoz. A sérülésem miatt lassan meg kell barátkoznom azzal a gondolattal, hogy a karrierem a végéhez közeledik, ezért is töprengek egyre többet azon, merre menjek tovább. Ahhoz képest, hogy odahaza egy salakos pályán, lyukas labdával kezdtem el focizni, azt gondolom, nagy dolog, hogy idáig jutottam. Ám a szívem hazahúz. Haza, Újpestre... Az Újpest a második családom, meglehet, még játékosként is számítanának ott rám, de én már nem akarok úgy futballozni, hogy nem vagyok százszázalékos állapotban. Nem megtűrt, hanem hasznos tagja szeretnék lenni imádott klubomnak – akár a pályán kívül is. Kovács Zoltán sportigazgatóval már beszéltem, és még beszélek is néhányszor, meglátjuk... Úgy vélem, Németországban szert tettem annyi tapasztalatra, illetve kialakítottam olyan kapcsolatrendszert, amellyel segíthetném a magyar labdarúgást. Állítom, ha csak egy százalékot hozzá tudok tenni a futballunk fejlődéséhez, már megérné hazamenni" – mondta.
