NB II: zsírral bekent korlátok – csattanósan reagált a Loki

B. D. K.B. D. K.
2020.10.26. 10:35
null
Hajtós mérkőzésen igazságos döntetlen született (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
Mint ismert, a labdarúgó NB II 13. fordulójának keleti rangadóján a Nyíregyháza 1–1-es döntetlent játszott a listavezető DVSC ellen. A mérkőzésre kilátogató 2000 (!) vendégszurkolót kellemetlen meglepetés fogadta – mint megírtuk, beszámolójuk szerint gépzsírral bekent korlátok várták őket a lelátón. Az esetre hétfőn a DVSC reagált a hivatalos honlapján, a rendhagyó beszámolót változtatás nélkül közöljük.

 

„Szó, mi szó, a vasárnap esti Nyíregyháza–Loki rangadó a régi időket idézte. Több rendőr volt az utakon és az utcákon, mint a kommunizmus-szocializmus idején október 23-án, pedig akkor sem volt kevés. Mintegy 6000 néző, közel 2000 debreceni: volt hangulat...

A hazai kemény mag egy (kis) részét csak sikerült a DVSC-tábor közelében elhelyezni, ami garantálta a válogatott szidalmakat. Robbantak a petárdák, a vendégszektorok korlátai vastagon be voltak kenve valamilyen undorító zsírral, amely a bosszúságon kívül a ruházatban is komoly károkat tudott okozni.

A kolléganőnket megdobták egy valamennyi sört tartalmazó műanyag pohárral, a csapat pedig úgy játszott, ahogy idegenben általában szokott: fölényben, de nem túl hatékonyan.

Mindez akár egy rémes este története is lehetne, de aztán jött a hosszabbítás: Gróf Dávid kirohant a kapujából, mint Zrínyi a várból annak idején, a fiatal Pintér Ádám pedig korát abszolút meghazudtoló magabiztossággal emelt a léc alá.

Zsír – szokták ezt mondani akkor is, amikor valami jó, valami rendben van. Vasárnap Nyíregyházán nem volt minden rendben, de zsír, hogy jött az egyenlítés. Legközelebb egy kevés sóval, kenyérrel és lila hagymával kérnénk, ha lehet.”

Legfrissebb hírek

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 21:01

Hajrában elért góllal a Tiszakécske legyőzte és letaszította a tabella éléről a Honvédot

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:57

Utolsó pillanatban szerzett góllal gyűjtötte be a pontokat a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:50

A Soroksár nyerte a pesti rangadót, és elmozdult a kiesőzónából

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:50

Hursán duplájával kétgólos hátrányból kapaszkodott vissza a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:49

Kiütötte a Vasas a Szegedet, és újra vezeti az NB II tabelláját

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:45

Beke Péter duplázott, a KTE magabiztosan verte meg a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:44

A Videoton a szünet után néhány percen belül lerendezte a meccset a Kövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 17:54
Ezek is érdekelhetik