NB II: Schindler Szabolcs a Vasas új edzője – hivatalos

K. T. I.K. T. I.
2020.09.08. 20:09
null
Schindler Szabolcs a Vasas új vezetőedzője (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései, a 45 éves Schindler Szabolcs lett a labdarúgó NB II-ben a feljutásra ácsingózó Vasas FC új vezetőedzője. A Békéscsabáról távozó tréner a 6. forduló után menesztett ifjabb Bene Ferenc utódja lett a klubnál.

A pro-licences szakember játékosként 2001 és 2003 között volt a Vasas futballistája. Edzői karrierjét a Dorognál kezdte meg, egy évvel később az Ajkához távozott, az NB III Nyugati csoportjában megszerzett bajnoki címmel feljuttatta a Veszprém megyeieket az NB II-be. Tavaly júniusban elfogadta a Békéscsaba ajánlatát, első – a koronavírus miatt félbeszakított – idényében a 15. helyen végzett az együttessel, a Magyar Kupából pedig kiejtette csapatával a Ferencvárost.

Nagy Miklós, a Vasas tulajdonos-ügyvezetője a klub hivatalos honlapjának azt mondta: Schindler eddigi karrierje garancia számukra a folytonosságra.

„A vezetőedzői feladatok ellátásával olyan motivált, felfeléívelő pályájú, Vasas-kötődésű szakembert szándékoztunk megbízni, aki amellett, hogy a legmagasabb szintű szakmai végzettséggel és felkészültséggel rendelkezik, erős karakter, keménykezű, határozott személyiség. Schindler Szabolcs véleményem szerint megfelel a fenti kritériumoknak. Korábban a Vasas Kubala Akadémián végzett munkája során megismerhettük, hogy gyakorlatias szakember, aki kizárólag az elvégzett munkában hisz. Ellenfélként pedig tapasztalhattuk, hogy az általa vezetett csapatok mindig szervezetten, taktikailag, fizikailag és mentálisan egyaránt felkészülten léptek pályára. Testközelből ismeri a jelenlegi másodosztály mezőnyét és bátran épít a fiatalokra is” – mondta a sportvezető.

„Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy én lehetek a Vasas FC vezetőedzője. A döntésemben nem csupán a Vasas iránti szeretetem, de az is szerepet játszott, hogy Nagy Miklós sportigazgató mindvégig kitartott a szerződtetésem mellett, ez a bizalom pedig rendkívül fontos. Szinte mindent ebben a klubban tanultam, itt nőttem fel. Vasas-kötődésű, legendás edzőim voltak, így szeretném visszaadni azt az őszinte futballt, amit akkor képviseltek, ez nagyon fontos számomra. Ez a csapat nagyon sok mindenen tud változtatni, azonban mindezért szerényen és alázatosan kell dolgozni. Jó futballistáink vannak, de önmagában ez nem elég, csapatként kell jól funkcionálnunk. Van egy munkamorálom, amiben hiszek, engem mindig a célok motiválnak” – idézi a vasasfc.hu Schindlert.

Az angyalföldiek augusztus végén, a Budaörs elleni 3–1-es vereség után jelentették be Bene Ferenc menesztését, azóta ideiglenes jelleggel Tóth András másodedző irányítja a csapatot megbízott vezetőedzőként. A Vasas bejelentése szerint Tóth András a jövőben is marad a Vasas másodedzője.

Legfrissebb hírek

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
1 órája

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51