NB II: kölcsönvette az FTC fiatal középpályását a Kecskemét

Cs. B.Cs. B.
2021.07.22. 23:02
null
Katona Bálintot kölcsönvette a Kecskeméti TE (Fotó: kecskemetite.hu)
Hivatalos oldalán jelentette be a labdarúgó NB II-ben szereplő Kecskeméti TE, hogy kölcsönvette a Ferencváros 18 éves tehetségét, Katona Bálintot.

 

A 2002-es születésű, Katona Bálint a Vasasban kezdett el futballozni, ahonnan 2018 nyarán igazolt át a zöld-fehérek utánpótlásába. Az elmúlt idényben az FTC U19-es és NB III-as tartalékegyüttesében kapott lehetőséget. Utóbbi gárdában 23 meccsen 4 gólt szerzett.

A 18 esztendős játékos már az FTC első csapatában is bemutatkozhatott tétmérkőzésen, a Magyar Kupában kétszer is pályára lépett, sőt, a debütálását góllal tette emlékezetessé.

Katona az utóbbi hetekben már új csapatával készült, és a Kecskemét összes felkészülési mérkőzésén pályára lépett.

„Nagy dilemma volt, hogy a Fradiból merre is visz majd az utam, több klub is képben volt, végül a KTE is bejelentkezett. Ez felkeltette az érdeklődésemet, én is átgondoltam, hol kaphatok nagyobb szerepet. A Ferencvárossal egyetértésben végül ezt a lehetőséget láttuk a legjobbnak számomra. Fekszik az a játék számomra, amit Kecskeméten játszani akarunk, már a helyemet is látom benne nagyjából, ez idővel egyre csak jobb lesz. A célom, hogy minél több meccsen, minél több rutint szerezzek az NB II-ben”– mondta Katona Bálint.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
1 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
1 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
2 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
3 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
7 órája

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
8 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
9 órája

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
9 órája