NB II: jelentős változások a Haladás keretében, távozik a válogatott védő

R. Z.R. Z.
Vágólapra másolva!
2022.06.20. 15:18
null
A korábbi válogatott Guzmics Richárd (balra) is távozik a Haladástól (Fotó: Unger Tamás)
Hétfő délelőtt sajtótájékoztató keretében mutatta be új igazolásait a Szombathelyi Haladás – számolt be róla a klub honlapja. A nyolc új érkező mellett tízen távoznak, köztük a korábbi válogatott Guzmics Richárd is.

 

Nem tétlenkedtek az elmúlt időszakban a Szombathelyi Haladás vezetői, akik hétfő délelőtt egy sajtótájékoztató keretében mutatták be a csapat új igazolásait. A következő idényben a vasi gárdát erősíti majd a Dorogról távozó Mursits Roland kapus és Nyíri Vince. Zöld-fehérben folytatja a Lendváról érkező Bolla Gergő, a Pécsről érkező Hursán György, a szerb élvonalban is megforduló szerb-magyar kettős állampolgár Vanja Zvekanov. Szolnokról jön továbbá Sipos Zoltán, a III. Kerülettől Borvető Áron és a Soroksártól az NB I-es rutinnal is rendelkező Csernik Kornél.

Az érkezők mellett távozókról is beszámolt a vezetőség, a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint az új idényben már nem a Haladást erősíti Rózsa Dániel, Pataki Márk, Guzmics Richárd, Kállai Kevin, Szekér Ádám, Holdampf Gergő, Stieber András, Monori Norbert, Délczeg Gergely és Tóth-Gábor Kristóf sem.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:Balogh Ferenc(Nagykanizsa – kölcsönből vissza),Bokor Bence(Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza),Bolla Gergő (NK Nafta Lendva – Szlovénia), Borvető Áron (III. Kerület), Csernik Kornél (Soroksár),Debreceni Zalán(Nyíregyháza – kölcsönből vissza), Hursán György (Pécsi MFC), Mursits Roland (Dorog), Nyíri Vince (Dorog), Sipos Zoltán (Szolnok), Vanja Zvekanov (szerb-magyar, Javor-Matis Ivanjica – Szerbia)
Távozók:Délczeg Gergely (?), Guzmics Richárd (?), Holdampf Gergő (?),Kállai Kevin (?), Monori Norbert (?),Pataki Márk (?),Rózsa Dániel (?), Stieber András (?), Szekér Ádám (?),Tóth-Gábor Kristóf(Bp. Honvéd – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik