NB II: Az volt az álmom, hogy feljuttassam a Kecskemétet az élvonalba – Szabó István

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2022.05.23. 08:47
Kecskeméten már egy hete tudják, hogy hét év után, a következő idényben ismét NB I-ben szerepel a város labdarúgócsapata. A szurkolókkal közös ünneplésre az idény utolsó meccsén, a Szentlőrinc elleni bajnokin került sor, a találkozó 7–2-es kecskeméti győzelemmel zárult. A mérkőzés után beszélgetett az NSO Tv Szabó István vezetőedzővel.

Az NB III-ból feljutó Kecskeméti TE céljai az idény előtt szerényebbek voltak, ekkor még szó sem volt a feljutásról, a középmezőnyt és természetesen a bennmaradás kiharcolását tűzték ki a csapat elé. A Szeged ellen 4–0-ra megnyert találkozó jelentette a fordulópontot, ekkor kezdtek el hinni abban, hogy nem lehetetlen a feljutást jelentő helyek valamelyikének elérése. Pedig a csapat irányítását a nyáron átvevő, Kecskeméthez ezer szállal kötődő Szabó István már az ősszel arról beszélt az öltözőben, hogy neki az az egyik nagy álma, az NB I-be vezesse az együttest. Az NSO Tv-nek elmondta, azt viszont nem gondolta volna, hogy ez ilyen hamar beteljesül.

Videónkban arról is beszél, hogy ha ilyen záró meccsről álmodott volna, mint amilyenre a Szentlőrinc elleni mérkőzés sikerült, akkor biztos gyorsan felébredt volna. Emellett szóba kerül az NB II-es gólkirályi címet megszerző Lukács Dániel is, aki még januárban aláírt a DVTK-hoz, így rá a következő idényre épülő csapatban már nem számíthat a klubbal további kétéves szerződést kötő Szabó István. S hogy tervez-e változásokat a keretben az élvonalra? Erre is válaszolt.

KECSKEMÉTI TE–SZENTLŐRINC 7–2 (3–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kecskemét, 2900néző.Vezette:Benke Balázs (Buzás Balázs, Becséri Gergely)
KTE:Varga B. – Buna, Szabó A. (Bodor, 76.), Rjasko, Szalai G. (Lipcsei Á., 76.), Grünvald (Hadaró, 66.) – Vágó L., Szuhodovszki (Gál Sz., 76.), Bartha L. (Szökrönyös, 60.) – Tóth B., Lukács D.Vezetőedző:Szabó István
Szentlőrinc:Prokop (Hajagos, a szünetben) – Farkas M. (Rétyi, a szünetben), Biben, Keresztes, Hesz, Erdélyi – Mucsányi (Szabó M., 63.), Harsányi (Tóth M., 90.), Török, Havas – Mervó (Bányai, 78.).Vezetőedző:Gabala Krisztián

Gólszerző:Tóth B. (1–0) a 7., Lukács D. (2–0) a 39., Bartha L. (3–0) a 40., Mervó (3–1) az 56., Szuhodovszki (4–1) a 65., Lukács D. (5–1) a 68., Lukács D. (6–1) a 70., Lukács D. (7–1) a 84., Bányai (7–2) a 86. percben

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
7 perce

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
19 órája

A Csákvár kiütésével megerősítette első helyét a Soroksár

Labdarúgó NB II
21 órája

Szabó bombája elegendő volt az Ajka győzelméhez Szentlőrincen

Labdarúgó NB II
21 órája

Az ETO FC Kisvárdán is döntetlent játszott, továbbra is veretlen

Labdarúgó NB I
22 órája

A Vidi legyőzésével még mindig őrzi veretlenségét a Karcag

Labdarúgó NB II
23 órája

Késik a régi dicsőség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 23:41