Labdarúgás: 7 perc alatt két dombrádi kapust állítottak ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.10. 10:56
Nem mindennapi eset zajlott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályú Nagyszekeres Unió–Dombrád (6–0) bajnokin. A vendégeknél ugyanis hét perc leforgása alatt két kapust is kiállított a játékvezető.

A 16. fordulóban rendezett meccs második félidejének második percében a játékvezető kiállította Szabolcsi Mátét, a dombrádiak kapusát, majd az 54. percben a kiesése miatt becserélt Kovács Tibort is kiküldte Bendik Tamás.

„Sajnos, el kell ismerni, mindkét kiállítás jogos volt – idézi Szabolcsi Mátét, az újonc Dombrád 19 éves kapusát a szon.hu. – Igaz, a pályafutásom rövidnek mondható, de eddig hasonlóról sem hallottam. Még soha nem kaptam piros lapot, most megtörtént, nem tudok mit csinálni. Úgy érzem, ebben a szezonban megtettem, ami tőlem tellett, próbáltam a csapat hasznára lenni, hibát követtem el, de remélem a következő időszakban sikeresen feledtetem.”

A második kiállítás követően a védő Lukács Zsolt állt be, aki a szon.hu beszámolója szerint nem védett rosszul, a kapott négy gól ellenére a vereség nem az ő lelkén szárad.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik