FTC: U20-as amerikai válogatott szélsőt igazoltak – az NB III-ba

K. T. I.K. T. I.
2020.10.13. 16:38
null
Orosz Pál mutatta be az FTC NB III-ba érkező amerikai légiósát (Fotó: fradi.hu)
A Ferencvárosi Torna Club kedden profi szerződést írt alá az Egyesült Államokban született 20 éves szélsővel, Zyen Jonesszal – számolt be róla a fradi.hu. A korábban a Schalke U19-es együttesénél is pallérozódó szélső a labdarúgó NB III-ban kap lehetőséget a bejelentés szerint.

 

A Ferencváros által szerződtetett amerikai labdarúgó augusztus 25-én töltötte be a 20. életévét. Az amerikai utánpótlás-válogatottakban végigjárta a szamárlétrát: az U17-ben tizennégyszer, az U19-ben háromszor, az U20-ban egyszer szerepelt – emeli ki a zöld-fehérek hivatalos honlapja.

A Clarksonban született játékos hazájában az Alpharetta Ambush Soccer Club, a Georgia United és a Atlanta United futballistája volt, tizennyolc évesen került Európába, ahol a német Schalke adott neki szerződést, ám egy idényt követően visszatért Észak-Amerikába, ahol a USL Championshipben, azaz a másodvonalban szereplő Charlotte Independence-nél kapott profi szerződést.

A középpálya mindkét szélén bevethető amerikai Magyarországon az NB III Közép-csoportjában szereplő FTC II-nél kezdi meg a munkát – zárja beszámolóját a fradi.hu.

„Korábban csak jókat hallottam a Ferencvárosról, ezért örülök, hogy itt lehetek. Számomra most az a legfontosabb, hogy újra játékba lendüljek, edzésben legyek, azt gondolom, hogy a Ferencvárosnál remek edzővel és játékosokkal dolgozhatok majd együtt – idézi a ferencvárosi klubhonlap Jonest. – Magyarország szuper hely, Budapest pedig gyönyörű város, mindenki nagyon kedves és barátságos velem. Tudom, hogy a Ferencváros történelme sikerekben gazdag, és azt is hallottam, hogy a klub az idén huszonöt év után jutott be újra a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ez az én szempontomból is szerencsés egybeesés. Egyelőre nem beszélnék a távlati terveimről, most az a legfontosabb, hogy újra futballozhassak.”

Legfrissebb hírek

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
50 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
4 órája

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
22 órája

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:51

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
2026.11.02. 17:50

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53