ZTE: támadót adtak kölcsön tavaszra a Vasasnak

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.02.14. 20:54
null
Zimonyi Dávid két gólt szerzett a Paks elleni tavaszi idénynyitón – itt az egyiket ünnepli (Fotó: Török Attila)
Zimonyi Dávid, a ZTE labdarúgója a Vasasban folytatja pályafutását – jelentette be mindkét klub hétfőn a hivatalos honlapján. Az NB II-ben a feljutásért harcoló fővárosiak a tavaszi szezon végéig vették kölcsön a 24 éves támadót, és vételi opciót is szereztek.

Zimonyi Dávid 2020 nyara óta futballozott a ZTE-ben, ez idő alatt 40 NB I-es találkozón lépett pályára, ezeken hét gólt szerzett.

„Zimonyi Dávid sajátos egyénisége labdarúgásunknak, mivel a mai viszonyok között szokatlanul későn, 22 évesen került hivatásos státuszba, rögtön az élvonalban, ahol eredményesen szerepelt, fontos gólokat szerzett – idézi a Vasas hivatalos honlapja Nagy Miklóst, a csapat sportigazgatóját. – Talán éppen ez az egyik körülmény, melynek köszönhetően a gólerős támadó játékát a váratlan, ösztönös megoldások jellemzik. A Zalaegerszeggel kötött kölcsönszerződés alapján az idei tavaszi szezonra került hozzánk, feljutás esetén automatikusan életbe lépő végleges vételi opcióval.”

„Megtiszteltetés számomra, hogy egy ekkora múltú klubhoz érkeztem, nagyon örültem a megkeresésnek. Szeretném a Vasast feljutáshoz segíteni gólokkal, gólpasszokkal és jó teljesítménnyel, minél többet a pályán lenni és a bizalmat meghálálni” – tette hozzá Zimonyi Dávid.

A Vasasnál egyébként távozó is akadt, Rétyi Róbert kölcsönbe a szintén NB II-es Szentlőrinchez került.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN
Érkezők: Mocsi Attila
(Haladás)
Kölcsönbe érkezők: Liviu Antal (román, Haladás), Halmai Ádám (Mol Fehérvár), Sime Grzan (horvát, NK Osijek – Horvátország), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Mihael Rebernik (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Zsóri Dániel (Mol Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők:
Szalay Szabolcs (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Fehér Barnabás
Kiszemeltek: Todor Todoroszki (északmacedón, Radnicski Nis – Szerbia), Gjoko Zajkov (északmacedón, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók: Babati Benjamin (Mezőkövesd), Bakary Nimaga (mali, szabadon igazolható), Beke Péter (Budafok)
Kölcsönbe távozók:
Majnovics Martin (SV Horn – Ausztria), Németh Dániel (NK Nafta Lendva – Szlovénia), Szökrönyös Dániel (Kecskemét, legutóbb NK Nafta Lendava – Szlovénia), Zimonyi Dávid (Vasas)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Skribek Alen (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők:
Cipf Dominik (Siófok), Ihrig-Farkas Sebestyén (Budafok), Kiss-Szemán Péter (Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Szalai József (Kecskemét – kölcsönből vissza), Zimonyi Dávid (ZTE – kölcsönbe)
Távozók: Birtalan Botond (III. Kerületi TVE – kölcsönbe), Bánfalvi Dániel (Komárom – kölcsönbe), Farkas Botond (Békéscsaba – kölcsönbe), Józsa Marcell Ádám (dorogi kölcsön után Balatonfüred – kölcsönbe), Rétyi Róbert (Szentlőrinc – kölcsönbe) Varga Donát (Budafok – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik