Újpest: megegyeztek az egyik legkeresettebb győrivel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.10. 11:28
null
Windecker József három évre írt alá az Újpesthez (Fotó: ujpestfc.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online korábbi értesülései,a Győri ETO középpályása, Windecker József a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpesthez szerződik.

 

A Győrtől távozó Windecker József neve az elmúlt hetekben több klubnál is szóba került, de a Nemzeti Sport Online értesülései szerint a játékos megállapodott az Újpesttel.

A középpályás a hírek szerint 3 éves szerződést ír alá, ami akkor lép életbe, amint a győri megállapodását bontják – erre várhatóan a hónap végéig kerülhet sor.

A játékos szerződtetését azóta a klub a hivatalos honlapján is megerősítette.

”A Győrben nagyon sok lehetőséget kaptam és a szakmai stáb és a játékosok támogatását élveztem az utolsó percig, azonban a klub olyan helyzetbe került, amely miatt el kellett gondolkodnunk a folytatáson, ha élvonalban akarok maradni. Ezt követően az Újpest FC megkeresett, és egy olyan ajánlatot kaptam, amelyet korrektnek találtam – mondta Windecker az ujpesfc.hu-nak. – Nagyon örültem a megkeresésnek, hiszen Újpest az ország egyik legpatinásabb klubja, egyértelmű volt tehát, hogy ez lesz a választásom. Nem csak a sportszakmai része az, amely a játékosokat évről évre a klubhoz vonzza, hanem a stadionon belüli hangulat, az újpesti atmoszféra, amely páratlan az országban. Remélem, hogy a szurkolók jövőre is nagy számban jönnek majd ki a meccsekre. Bízom benne, hogy a csapat játéka biztosítja majd az igényt a stadionba látogató szurkolók számára, és a srácok folytatják azt a sikeres sorozatot, amely a tavaszi mérkőzéseket jellemezte. Az utolsó hét mérkőzésen megmutatták, hogy mi is az igazi újpesti küzdeni akarás, ezt a saját bőrömön is tapasztaltam, hiszen a Győr színeiben pályára léptem a lila-fehér gárda ellen, és elmondhatom, hogy nagyon jó csapat benyomását keltették a fiúk.”

„Több játékost személyesen is ismerek, például új igazolásunkat, Kálnoki Kis Dávidot, de a régiek közül Litauszki Robit, Balogh Balázst vagy Kabát Petit is jól ismerem. Remélem, hogy sikerül beilleszkednem a csapatba, de nem csak ez a fontos, hanem hogy játékommal kivívjam a közönség elismerését, és hogy ne csak megszeressenek Újpesten, hanem lássák, hogy határozott és eltökélt játékos vagyok.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Kálnoki Kis Dávid (MTK – szabadon igazolhatóként), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, ?), Holdampf Gergő (Soproni VSE, ?), Nagy János (Siófok, ?), Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium), Toricska Rajmond (Salgótarján, ?)

Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek: Lang Ádám (Győri ETO, szabadon igazolható),

Távozók: Berat Ahmeti (albán-koszovói, ?), Dusan Vasziljevics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO, ?), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia, ?), Loic Nego (francia, Charlton – Anglia, ?), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium, ?)
Távozhatnak: Balogh Balázs, Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld)



Legfrissebb hírek

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
6 órája

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
9 órája

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
21 órája

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
21 órája

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
23 órája

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:53

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:06

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:23