N-P. T. 2022.08.05 22:54 Frissítve: 2022.08.06 00:40

NB I: „Nem csináltam olyat, mint Mourinho” – Waltner a meccs végi balhéról

A labdarúgó NB I 2. fordulójának nyitó mérkőzésén az újonc Vasas hazai pályán 2–2-re végzett a Pakssal. A hazaiak első gólját a korábbi gólkirály, a piros-kékben most debütáló Holender Filip lőtte. Mindkét csapatban kizárólag magyar futballisták léptek pályára. A balhés végjáték után így értékeltek a vezetőedzők.

Waltner Róbert (jobbra) nem érti, miért lett ekkora balhé (Fotó: Török Attila)

A Paks trénere, Waltner Róbert abban reménykedett: a Vasas olyan mentalitással fog játszani, mint egy fordulóval korábban a Kecskemét ellen.

„De sajnos most felszívták magukat, éles meccs lett belőle. Éreztem, hogy benne vagyunk még a Fehérvár elleni győzelem utáni flow-hangulatban, ez az első félidőben meg is látszott, nagyszerű góllal vezetést szereztünk, Szabó Bálint meg is érdemelte, sokat fejlődött az elmúlt időszakban. A gól után nem azt játszottuk, amit kellett volna, nem mentünk bele a párharcokba, mélyen védekeztünk, nem mentünk fel az emberekre. Éreztem a gólt sajnos, úgyhogy már vártam a szünetet. Tudtuk rendezni a sorokat, cseréltem is hármat, mert nem voltam elégedett. A második félidő sokkal jobb volt, jól szállt be mindenki, azt gondoltam, hogy Böde Dániel berúgja a győztes gólt. Sajnos nem így lett, de bízom benne, később még megtörténik.”

Ezután beszélt a mérkőzési végén történtekről, amikor Holender Filippel akaszkodott össze, amiből aztán órási tömegjelenet lett a pályán.

„Fölösleges erről beszélni. Nem léptem a pályára, csak kicsit beleéltem magam, azt hittem, még játékos vagyok. De nem zavartam a meccset, át is ugrottam az ellenfelet. Nem értem, miért lett ekkora kavarodás belőle, nem csináltam olyat, mint Mourinho, aki belépett, és megállította a játékot.”

WALTNER RÓBERT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Vasas vezetőedzője, Kuttor Attila kijelentette: ezzel a mérkőzéssel érkeztek meg az NB I-be.

„Előremutató, hogy álltuk a sarat, még győzelmi esélyeink is voltak. Szerettünk volna nyerni, emiatt hiányérzetem van, ám a teljesítménynek örülök. Szembesültünk azzal, mire kell készülnünk hétről hétre.”

Természetesen a meccs végi jelenetek nála is szóba kerültek.

„Van ilyen a futballban, én ezt is pozitívan értékelem. Mind a két csapat védte a sajátjait, még a spori sem reagálta túl a dolgot, semmi kivetnivalót nem látok ebben. Előfordul, hogy a vélt vagy valós sérelmek túlfűtött állapotot okoznak. Volt egy pillanat, amikor mindenki beleadott mindent, de végül mindenki higgadtan tudta folytatni.”

KUTTOR ATTILA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

HOLENDER: NINCS HARAG, MINDENKI NYERNI AKAR

HARASZTI: IDŐZÍTETT BOMBA VOLT AZ EGÉSZ MÉRKŐZÉSEN

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

Vasas FC–Paksi FC 2–2 (Holender 36., Radó 45., ill. Szabó B. 8., Haraszti 48.)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 2429 néző. Vezette: Pillók 

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

 AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 2 1 1 4–2 +2  4
2. Zalaegerszegi TE 1 1 1–0 +1  3
2. Ferencvárosi TC 1 1 1–0 +1  3
4. Vasas FC 2 2 2–2 0 2
5. Kisvárda 1 1 2–2 0 1
5. Debreceni VSC 1 1 2–2 0 1
7. Újpest FC 1 1 1–1 0 1
7. Mezőkövesd 1 1 1–1 0 1
9. Kecskeméti TE 1 1 0–0 0 1
10. Puskás Akadémia 1 1 0–1 –1  0
10. Budapest Honvéd 1 1 0–1 –1  0
12. Mol Fehérvár 1 1 0–2 –2  0
NB I, 2022–2023, 2. FORDULÓ
  HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
 NÉZŐSZÁM
Augusztus 5., péntek
Vasas FC–Paksi FC 2–2
 
Budapest, Illovszky Rudolf StadionPillók Ádám 
2429
Augusztus 6., szombat
20.00: Debreceni VSC–Kecskeméti TE
(Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Káprály Mihály
 
Augusztus 7., vasárnap
15.30: Kisvárda–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport)
Kisvárda, Várkerti Stadion
  
17.45: Puskás Akadémia–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
 Felcsút, Pancho Aréna  
20.00: Mol Fehérvár FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
  
A Zalaegerszeg–Ferencváros bajnokit elhalasztották.

 

2022.08.13 23:30:21

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A zöld-fehérek »NB I-es tizenegye« nem csupán a gólok számában jobb…

2022.08.14 14:34:16

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), CSELŐTEI MÁRK (percről percre)

Már a szünetben is hárommal vezetett a Ferencváros, amely felforgatott kezdőcsapattal is sokkal jobb volt, mint ellenfele.

2022.08.14 14:17:18

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Kétszer állt fel hátrányból a Paks, a Honvéd tíz emberrel fejezte be a találkozót.

2022.08.14 14:38:35

Labdarúgó NB I BODNÁR TIBOR (összefoglaló), LENDVAI MARTIN (percről percre)

Van Nieff révén már a 12. percben vezetést szereztek a vendégek, Mesanovic a hajrában egyenlített.

2022.08.13 12:03:20

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Nem sok hiányzott a Zalaegerszegnek az újabb fővárosi bravúrhoz, de be kellett érnie egy ponttal.