NB I: nem áprilisi tréfa, Kispesten Rossival nyert a Honvéd legutóbb a Fradi ellen

Vágólapra másolva!
2021.09.10. 13:49
null
A Honvéd Kispesten legutóbb Marco Rossi irányításával győzött a Fradi ellen (Fotó: NS-archív)
Kéthetes szünet után négynapos fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I. A hatodik kör péntek este a két újonc, a Debrecen és a Gyirmót cívisvárosi csatájával indul. Szombat délután a Honvéd először fogadja az új Bozsik Arénában a bajnok Ferencvárost, amely a régi kispesti létesítményben utoljára négy éve, éppen április 1-jén szenvedett vereséget az akkor Marco Rossi által irányított dél-pesti riválistól. A Paks a hozzá hasonlóan hétpontos MTK-t látja vendégül, a mezőny egyetlen veretlen csapata, a Mol Fehérvár Mezőkövesdre látogat, majd vasárnap az éllovas Kisvárda a második helyezett Puskás Akadémia vendége lesz. Hétfő este a sereghajtó Újpest első őszi győzelmére hajt a ZTE ellen.



ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 6. FORDULÓJA ELÉ


DEBRECENI VSC–GYIRMÓT FC GYŐR

♦ A két újonc eddig háromszor csapott össze az élvonalban, a 2016–2017-es idényben mindannyiszor a DVSC győzött. Három gólnál kevesebb egyszer sem volt ezeken a meccseken.

♦ Debrecenben eddig kétszer találkoztak, az első alkalommal 4–0-ra nyertek a hajdúságiak, holtversenyben máig ez a gyirmótiak egyik legsúlyosabb veresége az NB I-ben. A Videotontól – kétszer – és a Bp. Honvédtól kaptak még ki ugyanilyen különbséggel. Másodjára már egy 2–1-es zakóvál megúszták a kisalföldiek a Loki elleni idegenbeli fellépésüket.

♦ Az előző szezonban a másodosztályban találkoztak, ott viszont mindkétszer a Gyirmót nyert: otthon 1–0-ra, idegenben 2–0-ra. Az utóbbi mérkőzés után menesztették Kondás Elemért, majd nevezték ki helyére a Toldi Gábor, Huszti Szabolcs edzőpárost.

♦ A DVSC a Honvéd elleni fölényes idegenbeli győzelemmel kezdte a bajnokságot, majd két döntetlen, utána pedig két vereség következett, így a hajdúsági együttes négy forduló óta nyeretlen már.

♦ A Gyirmót első diadala még várat magára ebben a szezonban (3 döntetlen, 2 fiaskó). Csertői Aurél együttese tétmeccsen legutóbb május 16-án, az NB II záró fordulójában, a Békéscsaba ellen (4–0) tudott három pontot szerezni.

♦ A Loki eddigi öt bajnokiján csak egyszer fordult elő, hogy négynél kevesebb gól esett, a meccsenkénti találati átlag 4.8, ez a Paksé (5.0) mögött a második legmagasabb érték.

♦ Ma van kereken öt éve, hogy a Gyirmót első győzelmét aratta az NB I-ben, 2016. szeptember 10-én az Alcufer Stadionban Sallói Dániel góljával a Diósgyőrt verte meg 1–0-ra.

♦ Az NB I-es mezőnyből a debreceni csapat kapujába találtak be eddig a legtöbbször az ellenfelek, összesen 12-szer, viszont a Loki 12 góljánál csak a Paks szerzett többet (14).

♦ A Gyirmót meccsein született eddig a legkevesebb gól, öt forduló alatt csupán nyolc (1.6-os átlag). Csupán egyszer – a Kisvárda ellen – fordult elő, hogy kettőnél több találat esett.

♦ A kisalföldi együttes érte el eddig a legkevesebb találatot a bajnokságban, mindössze hármat (0.6-os átlag). A Gyirmót NB I-es történelme során még nem volt példa arra, hogy kettőnél több találatot szerzett volna el egy mérkőzésen.

♦ Ezen a találkozón a legnagyobb és a(z egyik) legkisebb élvonalbeli tapasztalattal rendelkező két edző meccsel egymással. Csertői Aurél 2003. július 26. óta kereken 370 NB I-es találkozón ült a kispadon, míg Toldi Gábor – az olasz Giovanni Costantinóhoz és a portugál Joao Janeiróhoz hasonlón – csak ötön.

BP. HONVÉD–FERENCVÁROS

♦ Ez lesz a 214. első osztályú bajnokin mérkőzésük, az örökmérleg: 61 kispesti siker, 34 döntetlen, 118 Fradi-diadal. Ezek közül hármat olyan bajnokságban játszottak, amely később félbeszakadt (egyet 1944-ben, kettőt 1956-ban); ezek nélkül az örökmérleg 59–34–117.

♦ A Honvéd a legutóbbi 12 dél-pesti rangadó közül csak egyen tudta legyőzni a Ferencvárost, 2019. április 27-én az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 3–2-re. A kispestieket akkor az eltiltott Supka Attila helyett Híres Gábor irányította, az FTC pedig úgy lépett pályára, hogy már a kezdés előtt eldőlt, megvan a 30. bajnoki címe.

♦ A piros-feketék a legutóbbi négy bajnokijukat kivétel nélkül elbukták a zöld-fehérek ellen.

♦ A XIX. kerületiek pályaválasztása mellett 107 találkozót rendeztek, közülük 39 hozott kispesti sikert, 14 lett döntetlen és 54 zárult a zöld-fehérek győzelmével.

♦ A Bozsik Stadionban 54 NB I-es találkozót vívtak, és ezekből mindössze öt lett döntetlen. A Fradi itt is jobban áll, de csak egy hajszállal: 25-ször győzött és 24-szer kapott ki.

♦ A régi kispesti létesítményben több mint négy éve, 2017. április 1-jén tudott nyerni legutóbb a Honvéd a Fradi ellen (2–1), góljait a most is kerettag Zsótér Donát és Eppel Márton lőtte, a kispadról pedig akkor Marco Rossi irányított. Az azóta lebontott stadionban 2018. május 19-én találkoztak utoljára, a végeredmény 1–1 lett. A Ferencváros Miha Blazic góljával szerzett vezetést, ezt Davide Lanzafame tizenegyesből egyenlítette ki. Érdekesség, hogy a jelenleg kispesti Nagy Dominik akkor még az ellenfelet erősítette.



♦ A Honvéd a Paks után a Zalaegerszeget is legyűrte, egymás után két győzelmet csak egyszer tudott aratni az előző bajnokságban, amikor február utolsó előtti napján Felcsúton a PAFC-ot, majd március 2-án az Új Hidegkutiban az MTK-t verte meg.

♦ Az előző 15 tétmeccsén nem játszott döntetlent a Ferencváros. Legutóbb április 17-én Kisvárdán végzett 0–0-ra, azóta 11 győzelem és 4 vereség (egyet szenvedett el bajnokin, a többi hármat a BL-ben) a mérlege.

♦ Legalább három gól született a Honvéd előző hat, pályaválasztóként megvívott bajnokiján és ezeken a találkozókon rendre mind a két csapat eredményes tudott lenni.

♦ Az FTC látogatóként most lép pályára először ebben a bajnokságban, hiszen a Mol Fehérvár, majd a Puskás Akadémia elleni találkozóját is elhalasztották. A 2020–2021-es pontvadászatban vendégként nem szenvedett vereséget (10 siker, 7 iksz), legutóbb tavaly június 23-án – már bajnokként – Székesfehérváron maradt alul 1–0-ra.

♦ Legalább három gól született a Fradi legutóbbi hét élvonalbeli találkozóján.

♦ A Ferencváros az előző kilenc idegenbeli bajnokija közül csak egyen maradt gólképtelen, Kisvárdán.


PAKSI FC–MTK BUDAPEST

♦ Eddig 28 alkalommal mérkőzött meg egymással a két csapat az NB I-ben, és minimális különbséggel a vendég MTK áll jobban. Az örökmérleg 10 paksi siker, 7 döntetlen és 11 kék-fehér-diadal.

♦ A legutóbbi kilenc összecsapásukból az MTK csak egyet tudott megnyerni, kétszer ikszeltek, hatszor pedig a tolnaiak nyertek.

♦ Az MTK több mint hét éve nem tudott nyerni Pakson, a 2014. április 5-i találkozó (1–3) óta hatszor maradt alul, háromszor pedig egy ponttal távozott. A kilenc mérkőzésből hat alkalommal gólképtelenek voltak a fővárosiak.

♦ A tolnai csapat úgy nyerte meg a kék-fehérek elleni legutóbbi négy hazai találkozóját, hogy már a félidőben is vezetett.

♦ A Paks eddig hullámzó teljesítményt nyújtott (2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség), viszont a legtöbb gól esett a mérkőzésein, átlagban kereken öt.

♦ Az MTK a nyitó fordulóban ikszelt Gyirmóton, az előző négy bajnokiján viszont egyszer sem játszott döntetlent (2 győzelem, 2 vereség), a legutóbbi három meccse 2–1-es eredményt hozott, kétszer az ellenfél javára.

♦ Az előző bajnoksághoz hasonlóan Bognár György együttese érte el eddig a legtöbb gólt a bajnokságban, 14-et, ami 2.8-es átlagot jelent meccsenként.

♦ Amióta Giovanni Costantino a vezetőedző, még egyszer sem volt gólképtelen az MTK, igaz, kettőnél több gólt sem szerzett soha.

♦ Minimum három gól esett a paksiak legutóbbi nyolc bajnokiján.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ Ez lesz a 18. mérkőzésük az élvonalban, a fehérváriak eddig háromszor annyi diadalt arattak, mint ellenfelük. Az örökmérleg a hazaiak szemszögéből 3 siker, 5 döntetlen, 9 vereség.

♦ A kövesdiek a két csapat legutóbbi hét egymás elleni bajnokijából csupán egyet tudtak megnyerni: tavaly júniusban hazai pályán úgy győztek 2–1-re, hogy Andrij Neszterov kiállítása miatt majdnem 50 percet emberhátrányban futballoztak.

♦ A borsodi városban teljesen kiegyenlített az örökmérleg, 3-szor az egyik, 3-szor a másik gárda nyert és ugyanennyi volt a döntetlenek száma is. Érdekesség, hogy mindegyik mezőkövesdi győzelem páros évben született (2016, 2018 és 2020) és kivétel nélkül egygólos különbségű volt.

♦ Jó kezdés után jelentősen visszaesett a Mezőkövesd támadójátéka: az első két bajnokin még három-három gólt szerzett Pintér Attila együttese, a harmadikon már csak egyet, a legutóbbi kettőn pedig gólképtelen volt.

♦ A Fehérvár az egyetlen csapat a mezőnyben, amely még nem szenvedett vereséget (2 győzelem, 2 iksz), igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mert az FTC elleni találkozóját elhalasztották. Tétmeccsen legutóbb csaknem két hónapja az Ararat elleni Európa-liga-selejtezőn (0–2), bajnokin pedig április végén a Ferencváros ellen maradt alul (1–2).

♦ A Kövesd az eddigi két otthoni meccsén nem kapott ki, az előző bajnokság hajráját hozzászámítva hazai pályán három találkozó óta veretlen (2 győzelem, 1 döntetlen), legutóbb éppen a Fehérvártól szenvedett vereséget (1–3).

♦ A Vidi idegenben hét mérkőzés óta őrzi a bajnoki veretlenségét (4 győzelem, 3 döntetlen), Szabics Imrével a kispadon még nem maradt alul vendégként.

♦ Pintér Attila 2004 óta öt csapatot irányítva eddig 21 tétmérkőzést – 17 bajnokit és négy MK-találkozót – vívott a Fehérvár ellen és negatív a mérlege: 5 siker, 8 iksz, 8 vereség.

♦ Eddig a Vidi került a legkevesebbszer hátrányba az NB I-ben, egyszer, a legutóbbi fordulóban az MTK ellen, de 0–1-ről 2–1-re fordítani tudott.


PUSKÁS AKADÉMIA–KISVÁRDA

♦ Kilenc mérkőzést játszottak eddig az élvonalban, az örökmérleg a Puskás Akadémia felé billen. A felcsúti csapat 4-szer, a Kisvárda 2-szer nyert, 3 összecsapásuk pedig döntetlennel zárult.

♦ A nyírségi gárdának ez a negyedik idénye az élvonalban, de eddig csak az elsőben tudott győzni a Puskás Akadémia ellen, az előző hat találkozójukon nyeretlen maradt (3 iksz, 3 vereség), sőt a legutóbbi hármon még gólt sem tudott lőni a PAFC-nak.

♦ A Pancho Arénában négyszer találkoztak, a mérleg kiegyenlített, 1–2–1, a gólkülönbséget tekintve pedig ráadásul a szabolcsiak állnak jobban (4–6). 2019 áprilisában a Kisvárda újoncként emlékezetes, 4–0-s sikert ért el, a felcsútiaktól ezután menesztették Radoki János vezetőedzőt. A meccs krónikájához tartozik, hogy a Puskás Akadémia akkor Sós Bence piros lapja miatt több mint 70 percen át tíz emberrel játszott.

♦ Ha a Magyar Kupában, illetve a másodosztályban való találkozásaikat is hozzávesszük, akkor a PAFC még nagyobb fölényben van: 2017 őszén egy MK-találkozón 1–0-ra győzni tudott Kisvárdán, 2016–2017-ben pedig az NB II-ben Felcsúton 1–0-ra nyertek a Fejér megyeiek, míg a nyírségi városban 2–2 volt az eredmény.

♦ A párosítás érdekessége, hogy előnymegtartásban ez a két együttes a legjobb eddig a mezőnyben. A Kisvárda mostanáig négyszer, a PAFC háromszor jutott vezetéshez, és ezeket kivétel nélkül meg is tartották a lefújásig. Nincs több csapat az NB I-ben, amely ugyanezt elmondhatja magáról.

♦ Közös a két együttesben, hogy még egyik sem játszott döntetlent ebben a bajnokságban. A Puskás Akadémiának kilenc találkozó óta tart ez a sorozata (5 győzelem, 4 vereség), míg a Kisvárda az előző hat meccsén nem ikszelt (5 diadal, 1 vereség).

♦ A Puskás Akadémiának eddig idegenben sokkal jobban megy, mint otthon: mind a három házon kívüli bajnokiját megnyerte, míg az egyetlen hazai meccsén hatalmas pofont kapott a Pakstól (1–6).

♦ A Várda háromszor lépett pályára vendégként az ősszel, az eredmény mindannyiszor 2–1 lett, kétszer a nyírségiek, legutóbb pedig az ellenfél, a Fehérvár javára.

♦ A felcsúti csapat az eddigi hét idénybeli bajnoki góljából hatot a második félidőben szerzett.

ÚJPEST FC–ZALAEGERSZEGI TE FC

♦ Eddig 82-szer csapott össze a két csapat a magyar élvonalban. Az Újpest 45-ször, a ZTE 19-szer nyert, a döntetlenek száma 18.

♦ A gólkülönbség 173–99 a fővárosiaknak, így a zalaiak elérhetik a 100. góljukat az Újpest ellen.

♦ A legutóbbi, májusi találkozójuk hozta eddig a legtöbb találatot, hiszen a házigazda lila-fehérek 5–4-re diadalmaskodtak. A Budafok–Paks (2–9) után ez volt az előző bajnokság második leggólgazdagabb mérkőzése.

♦ Az Újpest pályaválasztása mellett a 43. alkalommal meccselnek, eddig 32-szer győztek a fővárosiak, négyszer ikszeltek, míg hatszor a zalaiak diadalmaskodtak. Legutóbb 15 évvel ezelőtt, 2006 szeptemberében sikerült ez nekik, a győztes gólt Sebők József szerezte.

♦ A IV. kerületi együttes az előző kilenc hazai meccsén nem szenvedett vereséget a ZTE-től, amelynek ezalatt mindössze két döntetlenre futotta, 2007 júliusában (1–1) és 2019 októberében (0–0).

♦ Az Újpest öt forduló után is nyeretlen még az NB I-ben, az eddigi mérlege 2 döntetlen és 3 fiaskó. Legutóbb, az előző bajnokság záró körében éppen a Zalaegerszeget győzte le, a már említett, gólgazdag meccsen, ugyancsak hazai pályán.

♦ A liláknak tavaly ősszel, a koronavírusos időszakban volt hasonló sorozatuk, amikor a 8. fordulótól kezdve egymás után hét bajnokin nem tudtak győzni. (A Diósgyőr ellen ki sem álltak, ezért az MLSZ a miskolciaknak adta a három pontot.) A rossz szériát éppen a ZTE elleni, bepótolt meccsen aratott győzelemmel tudta lezárni az Újpest (3–2). Predrag Rogan vezetőedzőnek ennek ellenére akkor távoznia kellett.

♦ A Zete eddig egyetlen diadalt tud felmutatni a bajnokságban: az újonc Debrecen otthonából vitte haza a három pontot. Házon kívül így eddig ötvenszázalékos a mérlege (1 győzelem, 1 vereség).

♦ Hátrányban a lila-fehérek fociztak eddig a legkevésbé eredményesen az NB I mostani évadában. Háromszor vezetett velük szemben az ellenfél, és ezt követően az újpestiek mindig vesztesen hagyták el a pályát. Amikor viszont Csongvaiék kerültek előnybe, mindkétszer döntetlen lett a meccs vége.

♦ A Zalaegerszeg nem lehet büszke a védekezésére, a Pakshoz hasonlóan 11 gólt kapott (2.2-es meccsenkénti átlag), ennél csak a DVSC szedett be többet (12).

NB I
6. FORDULÓ
Szeptember 10., péntek

20.00: Debreceni VSC–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)
Szeptember 11., szombat

14.45: Budapest Honvéd–Ferencváros (Tv: M4 Sport+)
17.45: Paksi FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
20.00: Mezőkövesd–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Szeptember 12., vasárnap
17.30: Puskás Akadémia–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Szeptember 13., hétfő
20.00: Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 5 4 1 9– 5 +4 12
2. Puskás Akadémia 4 3 1 7– 8 –1 9
3. Mol Fehérvár 4 2 2 6– 4 +2 8
4. Paksi FC 5 2 1 2 14–11 +3 7
5. Budapest Honvéd 5 2 1 2 8– 8 0 7
6. MTK Budapest 5 2 1 2 6– 6 0 7
7. Mezőkövesd 5 2 1 2 7–10 –3 7
8. Ferencvárosi TC 3 2 1 9– 5 +4 6
9. Debreceni VSC 5 1 2 2 12–12 0 5
10. Zalaegerszegi TE 5 1 1 3 7–11 –4 4
11. Gyirmót FC Győr 5 3 2 3– 5 –2 3
12. Újpest FC 5 2 3 6– 9
–3 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik