NB I: Meg kell köszönnünk a klubnak a gesztust – Rebrov

B. B.B. B.
2020.05.23. 19:45
null
Meccs utáni „kézfogás” a két vezetőedző között (Fotó: Földi Imre)
A Ferencváros Sigér Dávid két góljával 2–1-re legyőzte a Debrecent a labdarúgó NB I 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen, amellyel 70 nap után újraindult a bajnokság, s a találkozót követően tartott sajtótájékoztatón a két vezetőedző egyaránt elmondta, hogyan értékeli a mérkőzést.

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ
Ferencváros–Debreceni VSC 2–1 (Sigér 22., 41., ill. Bódi 13.)

Budapest, Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Pintér Cs.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a DVSC legyőzése után elárult, sokat jelentettek játékosainak a lelátóra helyezett kartonbábuk, míg debreceni kollégája, Vitelki Zoltán úgy érzi, csapata rászolgált volna egy pontra a mutatott teljesítményével.

„Ez nagyon fontos nap volt a magyar futball számára: folytatódhatott a bajnokság! Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, rászolgáltunk a három pontra, és jól reagáltunk a Debrecen játékára. Ötezer kartonbábu volt a lelátókon, és a játékosoktól tudom, ez is sokat jelentett nekik. Meg kell köszönnünk a klubnak a gesztust” – fogalmazott Rebrov a meccs után, s kitért arra is, milyen érzés volt két hónap után újra bajnokin irányítania a csapatát.

„Két hónapig nem játszottunk, ehhez képest elégedett vagyok a mutatott teljesítménnyel. Fizikailag nincsenek gondok, és biztos vagyok benne, hogy egyre jobb formába kerülnek majd a labdarúgóink. Magam is nehéz perióduson vagyok túl, de sokat dolgoztam, elemeztem a mérkőzéseinket, és készültem az újabb kihívásokra” – árulta el az ukrán tréner, s kiemelte a duplázó Sigér Dávidot is.

„Dávid rászolgált a két gólra, mert jól »olvasta« a játékot, tudta, mire van szükségünk. Az első gólnál nehéz volt olyan jól eltalálni a labdát, ám jókor volt jó helyen, a második pedig kifejezetten szép lövés eredménye volt.”

Vitelki Zoltán, a Debreceni VSC vezetőedzője sokkal kevésbé volt elégett a lefújás után, ami érthető is, hiszen csapata vezetett a mérkőzés elején, ám Sigér duplájával a Ferencváros fordított, így a hajdúságiak pont nélkül távozhatnak a Groupama Arénából.

„Úgy érzem, minimum egy pontot ki lehetett volna hozni ebből a kilencven percből, de nincs szégyenkeznivalónk. Próbáltunk pontot, sőt pontokat szerezni, számunkra ugyanis minden mérkőzésnek nagy jelentősége van. Jól kezdtünk, megszereztük a vezetést, csakhogy jött a Fradi két elkerülhető gólja, ami alaposan megzavart bennünket. A figyelem, a koncentráció hiányzott a játékunkból. Sigér góljai megnyugtatták a Ferencvárost, mi pedig kezdhettünk mindent elölről. Sokan felvetették, hogy hátrányt jelent-e, hogy mi egy héttel korábban játszunk. Nem, sőt, a játékosok már nagyon várták, hogy újra pályán legyenek. Mindenesetre eredményesebb játékot vártam, a kapu előtt kellett volna határozottabbnak lennünk” – mondta Vitelki, s beszélt játékosai erőnléti állapotáról is.

„Fizikai problémát nem láttam. Volt olyan futballistánk, aki edzőmérkőzésen sem játszott az elmúlt időszakban, ehhez képest próbáltunk nyomni, előremenni. Nem álltunk vissza, küzdöttünk, úgyhogy elsősorban az eredmény miatt vagyok szomorú.”

REBROV SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Legfrissebb hírek

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
3 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
6 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
8 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
10 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
11 órája

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
14 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
23 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
23 órája