NB I: korábbi FTC-játékos igazolt az MTK Budapestbe

K. B.K. B.
2022.01.04. 18:00
null
Sztefan Szpirovszki visszatér az NB I-be (Fotó: Nemzeti Sport)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest bejelentette, szerződtette a Ferencvárost 2017 és 2019 között erősítő északmacedón válogatott védekező középpályást, Sztefan Szpirovszkit.

 

A 31 éves játékos támadóbb szerepkörben is gyakran lehetőséget kap. Szpirovszki az északmacedónok utolsó kilenc világbajnoki selejtezőmeccsén pályára lépett, és a tavaly nyári Európa-bajnokságon is játszott, 39-szeres válogatottnak mondhatja magát. A szintén az MTK-ban szereplő Bojan Miovszkihoz hasonlóan ő is készülhet a tavaszi vb-pótselejtezőre, hiszen az északmacedón nemzeti együttes még versenyben van.

Hazájában 2017-ben az év játékosának választották. Ezt követően Magyarországon is eltöltött két idényt, 2017 és 2019 nyara között 40 bajnoki mérkőzésen 5 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, amellyel magyar bajnoki címet is szerzett.

Ezt követően az izraeliHapoel Tel-Avivnak, valamint a ciprusi AEK Larnacának is alapembere volt, az MTK-ba az ukrán élvonalban szereplő FK Mariupolból érkezik.

Legfrissebb hírek

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:46

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Baj van a Hungária körúton: eltűntek a helyzetek, szaporodnak a vereségek

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:21

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15