NB I: itt az első edzőváltás! Janeiro távozik a DVSC-től

P. K., N. T.P. K., N. T.
Vágólapra másolva!
2022.08.31. 15:23
null
Joao Janeiro távozik Debrecenből (Fotó: Kovács Péter, archív)
A Debreceni VSC NB I-es labdarúgócsapata bejelentette, a zalaegerszegi 4–2-es vereséget követően távozik posztjáról a csapat portugál vezetőedzője, Joao Janeiro.

 

 

„Eddig én voltam a megoldás, hiszen két csapatot is kijuttattam a nemzetközi porondra, ám most úgy tűnik, én vagyok a probléma, és bizony el kell gondolkodni a hogyan továbbról” nyilatkozta a zalaegerszegi 4–2-es vereséget követően Joao Janeiro, a Debreceni VSC vezetőedzője. Ezek után nem meglepő, hogy a klub bejelentette a portugál szakember – közös megegyezéssel történő – leváltását, akivel hat bajnokin nyeretlenül, négy pontot szerzett a csapat.

„Köszönök mindent a városnak, a szurkolóknak és mindenkinek a klubnál, minden jót kívánok a jövőben!” – nyilatkozta röviden a klubhonlapnak Janeiro, aki mellett távozik Debrecenből Daniel Castro asszisztens edző és Töreki Amand elemző is.

A DVSC az első csapat az NB I 2022–2023-as idényében, amely edzőt vált. A 41 éves Joao Janeiro egy éven belül a harmadik klubtól távozik: tavaly az őszi szezon közben Kisvárdáról kivásárolta őt a csallóközi DAC, amelynél az idény végén megköszönték a munkáját, miután a csalódást jelentő 4. helyen zárt a csapat a felsőházi rájátszásban, igaz, az Európa-konferencialiga-szereplést sikerült kiharcolnia.

Debrecenben egy éven belül az ötödik szakvezető irányíthatja a csapatot Huszti Szabolcs, az ideiglenesen két meccset kapó Jeremiás Gergő, a spanyol Joan Carrillo és Janeiro után.

A szombati, Mol Fehérvár elleni mérkőzésen megbízott vezetőedzőként Dombi Tibor irányítja a Lokit, segítője Madar Csaba, Száraz Ádám és Balogh János kapusedző lesz. A stáb számíthat Herczeg András tanácsaira is. Az új vezetőedző kinevezése a közeljövőben megtörténik – írja a dvsc.hu.

NB I, 2022–2023, 6. FORDULÓ
HELYSZÍNNÉZŐSZÁM
Augusztus 30., kedd
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–0Felcsút, Pancho Aréna1028
Zalaegerszeg–Debreceni VSC 4–2
Zalaegerszeg, ZTE Aréna2128
Augusztus 31., szerda
17.00:Paks–Kisvárda (Tv:M4 Sport)Paks,Fehérvári úti Stadion
19.30:Mol Fehérvár FC–Kecskeméti TE (Tv:M4 Sport)Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
20.30:Vasas FC–Ferencvárosi TC (Tv:M4 Sport)Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Szeptember 1., csütörtök
19.00:Budapest Honvéd–Újpest (Tv:M4 Sport)Budapest, Bozsik Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 5 3 2 13– 7 +6 11
2. Ferencvárosi TC 3 3 8– 1 +7 9
3. Kecskeméti TE 5 2 3 6– 3 +3 9
4. Puskás Akadémia 6 2 3 1 6– 4 +2 9
5. Paksi FC 4 2 2 10– 7 +3 8
6. Zalaegerszegi TE 5 2 1 2 8– 9 –1 7
7. Mezőkövesd 6 1 2 3 8–10 –2 5
8. Budapest Honvéd 5 1 1 3 6–12 –6 4
9. Vasas FC 5 4 1 5– 6 –1 4
10. Debreceni VSC 6 4 2 9–13 –4 4
11. Mol Fehérvár 4 1 3 5– 9 –4 3
12. Újpest FC 4 2 2 4– 7 –3 2

 

 

Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 17:36

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 06:33

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

A Kisvárda ritkán látható góllal nyert Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 19:28

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 11:02

NS-infó: Bogdán Ádám lehet a DVSC új sportigazgatója

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 11:57

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

A gyors gondolkodásban rejlik a Loki ereje

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 09:49
Ezek is érdekelhetik