P. Gy. 2021.02.02 13:32 Frissítve: 2021.02.04 11:07

NB I: idén pontja sincs az Újpestnek, nem remekel a Fradi, kié lesz a derbi?

Az Újpest–Ferencváros derbi van a labdarúgó NB I hétközi, 19. fordulójának középpontjában, a legnagyobb hagyományú magyar rangadót szerdán 20 órától rendezik a Szusza Ferenc Stadionban. A második Fehérvárnak két egymás után vereség után most a legutóbbi öt forduló legjobb formában lévő csapata, a Mezőkövesd ellen kell bizonyítania. Két mérkőzést rendeznek kedden, négyet szerdán. 

Ősszel a Ferencváros 2–0-ra győzött az Újpest ellen (Fotó: Szabó Miklós)

 

LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ

KISVÁRDA–MTK BUDAPEST

♦ Remek a Kisvárda mérlege az MTK-val szemben, az első három élvonalbeli találkozóját egyaránt 1–0-ra megnyerte, a negyediken, tavaly októberben 1–1-es döntetlent ért el az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. 

♦ Kisvárdán az élvonalban csak egyszer csaptak össze, 2018 decemberében Brana Ilics találatával győztek a szabolcsiak.

♦ A  Kisvárda a 2017–2018-as NB II-es idényben oda-vissza fölülmúlta az akkor bajnoki címet nyerő (1–0, 3–2) kék-fehéreket, így a legutóbbi hat tétmeccsen veretlen az MTK-val szemben.

♦ A Kisvárda eddigi legjobb idényét futja az NB I-ben, 28 ponttal a 3. helyen áll. Tizennyolc forduló után a 2018–2019-es idényben 16 ponttal utolsó előtti volt, a 2019–2020-as kiírásban 20 ponttal a 9. helyet foglalta el a tabellán. Az előző két idényben ilyenkor már 10 veresége volt, most viszont még csak négynél tart. A nyitó fordulóban özönvízszerű esőben Budafokon, majd az előző bajnokság három dobogósától (FTC, Fehérvár és Puskás) kapott csak ki.

♦ A Kisvárda eddigi hazai mérlege 3 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség, ezzel csak hetedik a mezőnyben. 

♦ A szabolcsi együttes vendéglátóként továbbra is a legkevesebb gólt érte el (7), s a Fehérvárhoz és a Puskáshoz hasonlóan a második legkevesebb gólt (8) kapta az élvonalban. 

♦ Ezek után nem meglepő, hogy a Kisvárda hazai találkozóin esett eddig a legkevesebb gól (15) a bajnokságban.

♦ Supka Attila együttese a legutóbbi 12 bajnokiján csupán egyszer szenvedett vereséget (0–3 Fehérváron), 2021-ben még nem kapott ki az NB I-ben.

♦ Az MTK mérlege látogatóként: 3 győzelem, 3 iksz és 3 vereség, a gólkülönbsége 13–13.

♦ A budapesti kék-fehérek az előző négy idegenbeli fellépésükön nem tudtak nyerni és mindig 2 gólt kaptak (2 döntetlen és 2 vereség).

♦ Az MTK támadójátékának egyik meghatározó alakja Bojan Miovszki. A Puskás Akadémia ellen öt sárga lapja miatt hiányzó északmacedón csatár 6 góljával csapata legeredményesebb támadója. Idegenben négyszer talált be, az MTK vendégként elért góljainak csaknem egyharmada (31 %) az ő nevéhez fűződik. 

MOL FEHÉRVÁR FC–MEZŐKÖVESD

♦ Eddig 15 NB I-es mérkőzést játszottak egymással, a mérleg 8 székesfehérvári győzelem, 4 döntetlen, és 3 mezőkövesdi siker.

♦ Fehérváron még nem tudott nyerni a Kövesd: 6-szor győzött a Vidi, 1 meccs zárult döntetlennel: 2017. április 15-én 1–1-et játszottak, Asmir Suljic góljára Molnár Gábor válaszolt a vendégektől (ma már mind a ketten másik csapatban játszanak).

♦ A Mezőkövesd Fehérvár elleni mindhárom diadala páros évben született (2016, 2018, 2020).

♦ Tavaly a Magyar Kupa elődöntőjében is találkoztak, akkor a borsodi városban 1–1, Fehérváron 2–2 volt az eredmény, idegenben szerzett több góllal a Mezőkövesd jutott be a döntőbe.

♦ Ezeket is beleszámítva a legutóbbi 5 tétmeccsükön mind a két csapat szerzett gólt, a győztes csapat mindig 2–1-re nyert.

♦ A Fehérvár az előző két bajnokiján pont nélkül maradt (1–2 Kisvárdán, majd 1–2 otthon a Honvéd ellen), ehhez hasonló két egymás utáni vereségre legutóbb a 2018–2019-es idény 19. és 20. fordulójában volt példa (előbb 0–3 a Puskás Akadémia, majd 1–2 a DVTK ellen).

♦ A legutóbbi öt forduló alapján a Mezőkövesd az NB I legjobb formában lévő csapata. Pintér Attila együttese 13 pontot gyűjtött (4 győzelem, 1 döntetlen).

♦ A Mol Fehérvár hazai mutatója 6 siker, 3 döntetlen és 1 vereség, így otthon a második legtöbb pontot (21) szerezte a Ferencváros (22) mögött, igaz, egy meccsel többet játszott. 

♦ Pályaválasztóként még mindig a Vidi szerezte a legtöbb gólt a bajnokságban (24), a ZTE követi 20 találattal.

♦ Idegenben a Mezőkövesd a harmadik legrosszabbul teljesítő csapat jelenleg az NB I-ben (2 győzelem, 2 iksz, 5 vereség). Csupán Pakson (2–1) és Budafokon (1–0) tudott nyerni.

♦ A Kövesd házon kívül a legkevesebb gólt szerezte a mezőnyben, csupán 5-öt, az utóbbi 7 vendégfellépésén 5-ször gólképtelen volt.

PUSKÁS AKADÉMIA–DIÓSGYŐRI VTK

♦ A két csapat eddig 17 élvonalbeli bajnokin mérte össze tudását, a mérleg a pályaválasztó Puskás Akadémia szemszögéből 7–4–6.

♦ A PAFC csak egyet nyert meg a DVTK elleni legutóbbi öt mérkőzéséből (1 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség).

♦ A Diósgyőr megnyerte az első bajnokit, melyen a Puskás Akadémiánál vendégeskedett – igaz, az a találkozó még Székesfehérváron volt, a Sóstói Stadionban. Amióta a Pancho Arénában játszanak, öt mérkőzésen négy egygólos felcsúti siker, valamint legutóbb egy 2–2-es döntetlen született.

♦ A Puskás a mostani bajnokságban otthon 4-szer győzött, 2-szer ikszelt, és 2-szer kapott ki, a legutóbbi négy hazai meccsén veretlen maradt, és ezalatt csak egy gólt kapott, az FTC-től.

♦ A DVTK idegenbeli mutatója 1 győzelem és 8 vereség, ez a legrosszabb az NB I-ben. A borsodiak a Ferencváros otthonában aratták egyetlen házon kívüli diadalukat (1–0). Látogatóként egyedül azon a meccsen nem kaptak gólt ebben a bajnokságban.

♦ A felcsúti bajnokikon ritkán kerül a kapukba a labda: Kisvárda (15) után ezen a helyszínen jegyezhettük fel a második legkevesebb találatot (18) ebben a pontvadászatban, és vendéglátóként a  PAFC is utolsó előtti a szerzett gólok tekintetében (10).

♦ A Diósgyőr sem lehet büszke a támadójátékára: látogatóként eddig 6 gólt hozott össze, ebben az összevetésben egyedül a Mezőkövesdet előzi meg (5).

♦ A DVTK a pályán csak egyszer aratott egygólosnál nagyobb különbségű győzelmet a bajnokságban: október 25-én éppen a Puskás Akadémia ellen (3–0). (Az MLSZ döntése alapján az Újpest FC ellen azért kapott 3–0-s gólkülönbséggel 3 pontot, mert a koronavírus sújtotta lila-fehérek nem álltak ki.)

BP. HONVÉD–PAKSI FC

♦ Eddig 34 élvonalbeli mérkőzést vívtak egymás ellen, a mérleg 14 kispesti győzelem, 15 döntetlen, 5 paksi siker.

♦ A Paks a két csapat legutóbbi 15 bajnoki összecsapásából csak egyet tudott megnyerni, 2019. augusztus 11-én hazai pályán 3–1-re győzött.

♦  A tolnai csapatnak egész pocsék a mérlege akkor, ha a Honvéd a pályaválasztó: 17 kísérletből 1 mérkőzést nyert meg (2011 őszén 3–2-re), a legutóbbi 11 ilyen találkozón nyeretlen, a legutóbbi hetet elveszítette, közülük ötön még gólt sem szerzett. A kispestiek győzelmi szériája: 2–0, 3–1, 2–0, 1–0, 1–0, 3–0, 2–1.

♦ A Honvéd az előző hét bajnokiján csupán egy vereséget szenvedett, Újpesten (1–2), emellett 3 győzelmet és 3 döntetlent ért el, a legutóbbi 3 fordulóban veretlen maradt.  

♦ A kispesti gárda utolsó a hazai tabellán, egyedül a sereghajtó Diósgyőrt tudta legyőzni (5–1),
a pályaválasztóként megvívott többi nyolc meccsén pedig csak 4 pontot kapart össze (4 döntetlen, 4 vereség).

♦ A Paks idegenbeli teljesítménye alapján az  alsóházba tartozik (2 siker, 3 iksz, 4 vereség),  a legutóbbi 5 mérkőzésén nyeretlen maradt (2 döntetlen, 3 vereség).

♦ A Paks vendégként a leggólgazdagabb meccseket játszotta, a 9 találkozóján összesen 40 gól esett. A tolnai együttes a legtöbb gólt kapta a mezőnyben, 24-et, igaz, a harmadik legtöbbet is szerezte, 16-ot.

♦ Idegenben a Paks egyetlen mérkőzést sem tudott megúszni kapott gól nélkül ebben a szezonban.

♦  A Paks a hosszabbítások bajnoka, mivel ötször fordult elő, hogy a 90. perc után szerzett gólt, ez legutóbb Zalaegerszegen is pontot hozott neki.

ÚJPEST FC–FERENCVÁROS

♦ A derbi a legnagyobb hagyománnyal rendelkező párharc az NB I-ben, a Ferencváros és az Újpest összecsapása 230 bajnoki mérkőzéses múltra tekinthet vissza, az örökmérleg újpesti szemszögből 61–62–107, tehát jelentős zöld-fehér fölényt mutat. Három találkozót ezek közül félbeszakadt bajnokságokban (1944–1945, 1956) bonyolítottak le, ezek nélkül 227 bajnoki és 61–59–107 a mérleg.

♦ Az Újpest 2015. december 12. óta nem tudta legyőzni bajnoki mérkőzésen a Ferencvárost, akkor – első magyar csapatként – a Groupama Arénában nyert 1–0-ra. Azóta az NB I-ben a mérleg: 14 derbi, 9 Fradi-siker, 5 döntetlen.

A LEGHOSSZABB GYŐZELMI SZÉRIÁK A DERBI TÖRTÉNETÉBEN
15 mérkőzés: FTC (1905–1916)
5 mérkőzés: Újpest (2005–2010)
5  mérkőzés: FTC (2019–)

 ♦ A Ferencváros megnyerte a legutóbbi öt bajnoki derbit, a tavaly októberit 2–0-ra, az előző hármat egyaránt 1–0-ra. Ötmérkőzésesnél hosszabb sikersorozata a derbiken csak egyszer, 1905 és 1916 között volt az FTC-nek, igaz, az 15 találkozón keresztül tartott – és az Újpest akkor még nem számított nagyágyúnak a magyar mezőnyben. A széria 1917. június 24-én egy 4:1-es újpesti sikerrel tört meg, a lila-fehérek először 1920-ban nyertek bajnokit a Fradi otthonában (1:3). Érdekes, hogy a derbi 1905 óta íródó történetében csak harmadszor fordul elő, hogy az egyik csapat zsinórban öt vagy több győzelmet arasson bajnoki mérkőzésen.

♦ A lila-fehérek az előző négy találkozón gólképtelen voltak a Ferencváros ellen, legutóbb 2019 májusában az Üllői úton Nagy Dániel talált be a zöld-fehérek kapujába.

♦ Az Újpest pályaválasztása mellett 43-szor örülhetett győzelemnek, 34 találkozó végződött döntetlenre, 35-ször nyert az FTC. Viszont a Ferencváros összesítésben (426–314) és idegenben is (181–177) több gólt szerzett az Újpestnél a bajnoki derbiken.   

♦ A Szusza Ferenc Stadionban legutóbb Simon Krisztián volt eredményes a zöld-fehérek ellen: 2019. február 9-én  a 93. percben egyenlített az 1–1-gyel záruló találkozón.

♦ A Megyeri úton 2014. szeptember 21-én született legutóbb Újpest-siker. Akkor 8200 néző előtt Dusan Vasziljevics 11-esével és Simon Krisztián 17 méteres nyesésével 2–1-re győzött az Újpest.

♦ Zárt kapuk mögött, tétmérkőzésen másodszor találkozik a két csapat az 1905 óta íródó közös történelmük során. Tavaly májusban Újpesten Boli góljával 1–0-ra a Fradi nyert.

♦ Az Újpest az idei két tétmeccsén még nem szerzett pontot (0–5 otthon a Fehérvár ellen, majd 2–3 Mezőkövesden).

♦ Az FTC a 2021-ben lejátszott négy bajnokijából csak egyet tudott megnyerni (2 döntetlen és 1 vereség mellett). Hasonlóra korábban csak egyszer, 2018 decembere és 2019 februárja között volt példa, amióta Szerhij Rebrov az edző. Akkor a négy meccs alatt 1 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség volt a mérlege.

♦ Az Újpest otthon mindössze 11 pontot gyűjtött be (3 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség), ezzel csak a Budafokot és a Honvédot előzi meg.

♦ Hazai pályán a lila-fehérek kapták a legtöbb gólt a bajnokságban, szám szerint 20-at.

♦ A Ferencváros vendégként még nem kapott ki a bajnokságban, 6 győzelem és 3 döntetlen (1–1 az MTK, a Fehérvár és a Puskás Akadémia ellen) áll a neve mellett, ami a legjobb teljesítmény jelenleg az élvonalban.

♦ A zöld-fehérek házon kívül legutóbb 2020. június 23-án, Székesfehérváron, még az előző bajnokság utolsó idegenbeli fellépésén veszítettek bajnoki találkozót (Fehérvár–FTC 1–0).

♦ Az Újpest a legutóbbi három bajnokiján 2 kapott gól alatt egyszer sem úszta meg, és összesen 10-szer találtak be a kapujába.

BUDAFOKI MTE–ZTE FC

♦ Az élvonalban csak egyszer csaptak össze, októberben Zalaegerszegen 0–1-ről 3–1-re fordítva a Budafok nyert. Az újoncnak ez a legnagyobb különbségű győzelme a bajnokságban.

♦ A másodosztályban viszont viszonylag rendszeresen találkoztak. Legutóbbi – a 2017–2018-as és 2018–2019-es NB II-es idényben lejátszott – bajnokijaikon a Budafoknak nem volt sikerélménye (2 zalaegerszegi győzelem, 2 iksz). A fővárosban legutóbb 2018 novemberében találkoztak, akkor 3–2-re a ZTE győzött.

♦ A Budafok 11 mérkőzés óta nyeretlen (4, döntetlen, 7 vereség), az október 25-én Zalában elért sikere óta vár az újabb diadalra.

♦ A Zalaegerszeg ugyan nem tudott nyerni az előző 3 fordulóban (2 döntetlen, 1 vereség), de a legutóbbi 5 játéknap alatt mégis a legtöbb gólt szerezte (13) a mezőnyben.

♦ A BMTE hazai mérlege 2 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség, ebben a tekintetben csak a Honvédot tudja megelőzni. Otthon 6 mérkőzés óta nem nyert meccset (2 iksz, 4 vereség), legutóbb október 17-én a sereghajtó Diósgyőr ellen (2–1) tudott diadalmaskodni.

♦ A Zalaegerszeg házon kívül eddig közepes teljesítményt nyújtott (3 győzelem, 2 iksz és 4 vereség), a legutóbbi öt vendégszerepléséből azonban hármat is pont nélkül zárt, és egyedül a sereghajtó Diósgyőr otthonából tért haza győztesen (3–1).

♦ Legalább 4 gól esett a ZTE legutóbbi négy bajnokiján.

♦ Csizmadia Csaba és Boér Gábor eddig háromszor meccselt egymással – kétszer az NB II-ben – és minden alkalommal az előbbi került ki győztesen, pedig Boér eközben három együttest – Békéscsaba, ETO, ZTE – is irányított ellene.

♦ Egyetlen olyan bajnoki találkozója volt csak a Budafoknak ebben az idényben, amelyen nem kapott gólt (Kisvárdán).

NB I, 2020–2021, 19. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
FEBRUÁR 2., KEDD
17.30: Kisvárda–MTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! Kisvárda, Várkerti StadionKáprály Mihály
20.00: Mol Fehérvár–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóErdős József
FEBRUÁR 3., SZERDA
16.00: Puskás Akadémia–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! Felcsút, Pancho Aréna 
17.30: Budapest Honvéd–Paks (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n! Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion 
20.00: Budafok–ZTE (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n! Budapest, Budafoki MTE Sporttelep 
20.00: Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
 
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC18134136–10+26 43
2. Mol Fehérvár1895442–21+21 32
3. Kisvárda1877420–20028
4. Puskás Akadémia1883722–25–3 27
5. MTK Budapest1875626–24+2 26
6. Paksi FC1874735–35025
7. Mezőkövesd1873819–24–5 24
8. Zalaegerszegi TE1864834–34022
9. Budapest Honvéd1856728–26+2 21
10. Újpest FC1854922–40–18 19
11. Budafoki MTE1845920–32–12 17
12. Diósgyőri VTK18421221–34–13 14

 

 

2021.07.31 06:41:34

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A rétközi csapat nagyon bátran futballozott a címvédő otthonában, és 2–1-re győzni tudott.

2021.07.31 01:17:51

Labdarúgó NB I P. K.

NB I-ES RAJT. Az előző idény dobogósai közül a nyári forma alapján a címvédő várja a legjobb formában a nyitányt.

2021.07.30 22:27:23

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Lesz majd néhány ollózás, átemelés, kötény, okszizás...

2021.07.30 17:54:39

Labdarúgó NB I MOHAY GÁBOR (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Öt sárga és egy piros lapot osztott ki a bíró a közel 100 percig tartó találkozón.

2021.07.30 17:11:07

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Soha rosszabb nyitányt, izgalmas, fordulatos mérkőzéssel indult a labdarúgó NB I új idénye!