NB I: Férfiasan viseljük a jelenlegi helyzetet – Kuttor Attila

P. V.P. V.
2020.10.25. 20:07
null
Kuttor Attila szerint most játszottak legjobban az idényben, csak ez nem párosult eredménnyel (Fotó: Árvai Károly)
A Mol Fehérvár 2–1-es győzelemmel hozta el a három pontot a Mezőkövesdtől a labdarúgó NB I 8. fordulójában. A mérkőzés után Kuttor Attila és Márton Gábor mondta el véleményét a találkozóról. 

 

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője így értékelt.

„Jó mérkőzés volt, amelyen, bár sajnos nem sikerült pontot szereznünk, ebben az idényben talán a legjobb focit játszottuk. Ez már hasonlított ahhoz, amit a múlt évadban mutattunk, ezért is sajnálom, hogy eredményességgel nem párosult. De ha ezen az úton tudunk továbbmenni, és kicsit agresszívabban üldözzük a szerencsét, akkor jönnek majd az eredmények is. Nyilván nem vagyunk kellemes helyzetben, de tapasztaltuk már, hogy ez milyen. Férfiasan tudjuk viselni, és arra törekszünk, hogy megoldjuk.”

Kitért arra is, hogy most elsősorban a hétközi, Gyöngyös elleni kupameccsükre koncentrálnak, de biztos benne, hogy a következő, Honvéd elleni bajnokiig összeszedik magukat lelkileg.

Márton Gábor elismerte, a Mezőkövesd föléjük kerekedett a második félidőben (Fotó: Árvai Károly)
Márton Gábor elismerte, a Mezőkövesd föléjük kerekedett a második félidőben (Fotó: Árvai Károly)


Márton Gábor,
a Mol Fehérvár vezetőedzője így látta a mérkőzést.

„Nehéz meccsen vagyunk túl. Két ellentétes félidőt játszottunk, az elsőben abszolút jobbak voltunk, rengeteg lehetőségünk adódott, de ezeket elpuskáztuk. A második félidőben, el kell ismerni, a Mezőkövesd fölénk kerekedett, feljebb jött védekezni, és ez megzavart minket. Tehát, voltak problémáink, de az egész meccset figyelembe véve, megérdemeltük a győzelmet. Az ilyen fogcsikorgatva megnyert találkozók mindig jót tesznek egy csapatnak.

Beszélt arról is, hogy ők is elsősorban a Gárdony elleni MK-meccsre készülnek a következő napokban, csak utána lesz terítéken a Ferencváros elleni rangadó. Természetesen, szeretnének nyerni a Fradi ellen is.

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ

Mezőkövesd Zsóry FC–Mol Fehérvár FC 1–2(Berecz 85. – 11-esből, ill. Nego 31., Houri 81. – 11-esből)
Mezőkövesd,Városi Stadion,1500néző.Vezette:Berke

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 5 1 14–3 +11 16
2. Mol Fehérvár 7 4 3 20–10 +10 15
3. Budafoki MTE 7 4 1 2 11–10 +1 13
4. Paksi FC 8 3 2 3 12–12 0 11
5. Kisvárda 7 3 1 3 10–12 –2 10
6. Újpest FC 8 3 1 4 11–17 –6 10
7. Puskás Akadémia 6 3 3 9–10 –1 9
8. MTK Budapest 8 2 3 3 10–13 –3 9
9. Budapest Honvéd 7 2 2 3 13–13 0 8
10. Zalaegerszegi TE 8 2 2 4 15–17 –2 8
11. Mezőkövesd 8 2 1 5 7–10 –3 7
12. Diósgyőri VTK61148–13–54
NB I, 2020–2021, 8. FORDULÓ
TVHELYSZÍNNÉZŐSZÁMJÁTÉKVEZETŐ
OKTÓBER 24., SZOMBAT
MTK Budapest–Kisvárda 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion1084Antal Péter
Paks–Budapest Honvéd 0–0
Paks, Városi Stadion1701Farkas Ádám
Ferencváros–Újpest 2–0
Budapest, Groupama Aréna15 789
Bogár Gergő
OKTÓBER 25.,VASÁRNAP
ZTE–Budafoki MTE 1–3
Zalaegerszeg, ZTE Aréna1896Erdős József
Mezőkövesd–Mol Fehérvár 1–2
Mezőkövesd, Városi Stadion1500Berke Balázs
19.30: DVTK–Puskás Akadémia
M4 Sport
Miskolc, DVTK StadionAndó-Szabó Sándor
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek

Elaltatta magát a DVTK, a Puskás Akadémia a hajrában fordított Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 16:28

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:53

Az utolsó pillanatokban lőtt góllal mentett meg egy pontot az MTK Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 21:30

Szendrei és Böde is duplázott, a Paks a végére kiütötte a Barcikát

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 18:57

Út a dobogóra: a ZTE a Kisvárda legyőzése után a harmadik helyre lépett az NB I-es tabellán!

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 16:24

Dobogósok csatája: a Loki az Üllői út után Debrecenben is legyőzné az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:30

Bodnár Gergő: Ha az Újpest hív, arra nem lehet nemet mondani

Labdarúgó NB I
2026.03.31. 12:14

Szőr Levente: Ilyen öreg lennék már?

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:28
Ezek is érdekelhetik