NB I: Csinálnak egy hisztit, és még mi kapunk piros lapot... – Csizmadia

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.04.04. 20:37
null
Csizmadia Csabát két ítélet is felbosszantotta (Fotó: Török Attila)
Az első féldiőben nem esett gól a Budafok és FTC találkozóján az NB I 27. fordulójában, majd a hosszabbításban először 11-esből szerzett vezetést Uzuni Myrto a Fradinak, utána az emberhátrányba került hazai csapatnak még háromszor betaláltak a vendégek. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Szerhij Rebrov szerint a Budafok elleni mérkőzés is nagyon fontos volt számukra.

„Ahogy mindegyik az a bajnokságban. Viszont az ellenfélnek nagyobb szüksége volt a győzelemre. Az első félidőben a pálya megnehezítette a dolgunkat, a másodikban viszont a gyors gól segítette a játékunkat, így be tudtuk biztosítani a mérkőzést. A piros lap után érezhettük azt, hogy megvan a találkozó. A bajnoki címen még nem nagyon gondolkozunk, hat meccs van hátra, mindegyiket meg szeretnénk nyerni. Ma is láttuk, hogy maximális motivációval lépett a csapat pályára.”

Kollégánk arról kérdezte: mit szól Sigér Dávid látványos találatához?

„Szerintem nagyon szép gólt volt” – válaszolta szűkszavúan az ukrán szakember.

A Budafok vezetőedzője, Csizmadia Csaba az első félidővel elégedett volt, de a másodikban két szituációban hozott ítéletre is kiakadt.

„Kijöttünk ugyanazzal az elánnal, aztán kialakult egy szituáció, amiből jött a tizenegyes. Szokás szerint, mondhatom. A szabályt megpróbálom értelmezni most már, mert a mi esetünkben sosincs így, az ellenfélnél mindig így van. Muszáj ezt most megjegyeznem, mert nem tudom már, mit mondjak a játékosaimnak, hová tegyék a kezüket. Ráadásul ebben a szituációban még sárgát is kapott. A tizenegyes után bíztam benne, hogy még játszunk, és egy gólt bármikor lehet találni, aztán jött a következő. Ilyen kakaskodnál úgy, hogy mi jövünk bedobással, ebből csinálnak egy ilyen hisztit, kimegy a játékos, visszagurul a pályára, és utána még mi kapunk sárga lapot és kiállítást, ezt nem tudom hova tenni. Onnantól kezdve szakmai értéke már nem volt a mérkőzésnek, mert tudjuk, mekkora erőt képvisel a Ferencváros, azonnal meg is büntetett.”

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
Budafoki MTE–Ferencvárosi TC 0–4 (0–0)
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep, zárt kapuk mögött.Vezette: Farkas Ádám
Gólszerző: Uzuni (55.–11-esből), Boli (61.), Sigér (88.), Haraisvili (90.)
Kiállítva: Huszti (57.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Legfrissebb hírek

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
6 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
9 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
10 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
Tegnap, 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
Tegnap, 17:53

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
Tegnap, 17:38

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
Tegnap, 16:44

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
Tegnap, 15:43