NB I: az MTK nem egyezett bele a halasztásba, ifikkel áll ki vasárnap az Újpest

K. T. I.K. T. I.
2020.10.31. 11:52
null
Kérdés, ki maradt egészséges egyáltalán az Újpestben (Fotó: Szabó Miklós)
Az MTK Budapest nem járult hozzá az Újpest FC halasztási kérelméhez, így vasárnap megtartják a két együttes NB I-es bajnokiját. A lila-fehéreknél ismét felütötte a fejét a koronavírus-fertőzés, jelen állás szerint pedig egy kezdőcsapatnyi egészséges játékosuk sem maradt az első keretben.

Az Újpest a hivatalos honlapján számolt be a városi rivális döntéséről, mint a lila-fehér klub írja, „Az MTK vezetősége egy nap haladékot kért, hogy átgondolják, és végül a nemleges válasz mellett döntöttek, így nincs más hátra, mint kiállunk. A vírus és a sérülések igencsak megfogyatkozott csapatunk – jelenleg a pályát sem tudná az NB I-es kerettel megtölteni – az ifikkel kiegészítve lép pályára. Fiaink egy hete Predrag Rogan vezetőedző és a szakmai stáb fizikai jelenléte nélkül készülnek, a felkészülésben az U19-es és az NB III-as együttesünk szakmai stábja segít nekik.”

Mint arról beszámoltunk, az Újpest már a szerdai, Dunaújváros elleni Magyar Kupa-mérkőzésen is csak tartalékosan tudott kiállni, a szakmai stáb egy része, köztük Predrag Rogan is hiányzott a kispadról. A klubnál csütörtökön és pénteken újabb teszteket végeztek, s ezekből kiderült, a fertőzés a gárda nagy részét elérte, még olyan játékosokat is, akik már másfél hónapja átestek a betegségen és azóta visszatértek a kerethez.

Az MTK – szintén a saját honlapján – közleményt adott ki a döntés hátteréről, ebben arról írnak a Hungária körútiak, hogy saját csapatukból is kezdőcsapatnyi játékos hiányozhat sérülés és betegségek miatt.

„Az Újpest FC halasztási kérelmét azért nincs módunk elfogadni, mert a sűrű versenynaptár szinte lehetetlenné teszi az elhalasztott meccs mindkét klub számára egyenlő feltételek melletti pótlását, hiszen erre egyrészt a válogatott szünetek kínálnak esélyt, azonban keretünkben több felnőtt és U21-es válogatott van (a legutóbbi válogatott szünetben nyolc játékosunknak érkezett meghívó), így akkor sem lenne lehetőségünk pótolni a mérkőzést, míg az esetlegesen szóba jöhető további játéknapok esetén sincs garancia arra, hogy az új időpontban nem klubunkat éri hátrány egy mostani döntés miatt” írja közleményében az MTK.

NB I
9. FORDULÓ

16.00: Újpest–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 5 1 14–3 +11 16
2. Mol Fehérvár 7 4 3 20–10 +10 15
3. Budafoki MTE 7 4 1 2 11–10 +1 13
4. Paksi FC 8 3 2 3 12–12 0 11
5. Kisvárda 7 3 1 3 10–12 –2 10
6. Újpest FC 8 3 1 4 11–17 –6 10
7. Puskás Akadémia 7 3 4 9–13 –4 9
8. MTK Budapest 8 2 3 3 10–13 –3 9
9. Budapest Honvéd 7 2 2 3 13–13 0 8
10. Zalaegerszegi TE 8 2 2 4 15–17 –2 8
11. Diósgyőri VTK 7 2 1 4 11–13 –2 7
12. Mezőkövesd82157–10–37

 

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek