NB I: A vereségnél nagyobb baj Beridze sérülése – Michael Oenning

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.08.02. 06:53
null
Michael Oenningnek a vereségnél jobban fáj Beridze sérülése (Fotó: Árvai Károly)
A Puskás Akadémia 2–1-re győzött az Újpest vendégeként a labdarúgó NB I első fordulójában. A paprikás hangulatban befejeződött mérkőzés után a két vezetőedző értékelt. 

Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője így látta a találkozót.

„Nem lehet kifogás az utazás miatti fáradtság, hiszen hozzánk hasonlóan a Puskás Akadémia is pályára lépett a nemzetközi porondon csütörtökön. Ráadásul a mai meccsen mindkét csapat tudott rendkívül jó focit játszani, időnként kiváló futballt láthattunk. Ugyanakkor kemény, kiélezett találkozó volt ez, amelynek egyes szakaszaiban ideges, zavart volt a játék. Az első félidőben mi irányítottunk, nyomás alá bírtuk helyezni az ellenfelet, nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, de az utolsó passzok, a jó lövések hiányoztak. Mindeközben nem igazán tudtuk meggátolni a Puskás Akadémia kontratámadásait, két perccel a félidő előtt kaptunk egy szerencsétlen gólt, ezért a szünetben újra kellett szervezni a játékunkat. Ezen a mérkőzésen senki sem találta igazán a helyét, nem volt meg az egyensúly – és ez jellemző volt a játékvezetői csapatra is, még ha nem is ítéltek a kárunkra. A második félidő elején megkaptuk a második gólt is, csalódást keltő, hogy ez egy szöglet után született, ezen dolgoznunk kell a jövőben. Aztán rúgtunk egy csodálatos gólt, nagyon örülök Katona Mátyásnak, kiválóan szállt be a meccsbe, a jövő egyik kiemelkedő játékosa lehet.”

Hozzátette, ezt követően több helyzetet is kidolgoztak, de ezekből sem sikerült betalálni, mégis nagyobb baj ennél, hogy Giorgi Beridze izomsérülést szenvedett.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője így értékelt.

„Bár az Újpesthez hasonlóan mi is játszottunk csütörtökön az Európa-konferencialiga selejtezőjében, nekik utazniuk is kellett, így alapvetően arra építettük a taktikát, hogy fáradtabbak lesznek. Amit elterveztünk, azt megvalósították a fiúk a pályán, ellentámadásokból veszélyeztettük az Újpest kapuját. Libor Kozák és Kiss Tamás is nagyon jó munkát végzett elöl, és Gera Dániel friss erőként ugyancsak jól futballozott. Favorov is remekül megállta a helyét, Baluta teljesítménye pedig egyre jobb, ma gólt is szerzett. Nagyon fontos győzelem volt ez számunkra a nemzetközi kupától való búcsú után.

Hozzátette, azért is nevezett a kezdőbe olyan labdarúgókat, akik nem, vagy kevesebbet voltak pályán a Riga ellen elvesztett párharc során, mert nekik könnyebb volt a lelkük. Ezután kitért az találkozó végén megélt feszült pillanatokra.

„Egy bedobás körül alakult ki némi feszültség, a már lecserélt Kozák felállt a kispadról, az újpestiek pedig odarohantak hozzánk. Nem volt ez túl komoly dolog, olyan volt ez, mint amikor a gyerekek összevesznek a homokozóban. Mitrovics még élvezi is az efféle összecsapásokat, nevetett is rajta. Nem történt senkinek baja, így azt mondom, hogy ez belefért, ezek az érzelmi kitörések hozzátartoznak a focihoz. Ahogy a nézői reakciók is, én kifejezetten örülök, hogy a szurkolók visszatérhettek a stadionokba.”

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

Újpest FC–Puskás Akadémia
1–2 (0–1)

Budapest,
Szusza Ferenc Stadion,1533néző.Vezette:Pintér Cs.
Gólszerző:Katona M. (64.), ill. Baluta (43.), Joao Nunes (57.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik