NB I: A tanulság az, hogy Belgrádban nem így kell játszanunk – Csercseszov

N-P. T.N-P. T.
2022.10.02. 19:31
null
Knoester nem hitte el, hogy büntetőhöz jut a Kecskemét (Fotó: Kovács Péter)
A Kecskeméti TE alaposan meglepte a Ferencvárost a labdarúgó NB I 9. fordulójában, és két góllal nyert hazai pályán. Ezzel az FTC elvesztette a veretlenségét, a hazaiak pedig folytatták kiváló szereplésüket. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Sztanyiszlav Csercseszov szerint az első félidőben csapata nem játszott jól.

„A másodikban javult a játékunk, ettől függetlenül nem sikerült megfordítani a mérkőzést. Ma minden ellenünk volt, gratulálok az ellenfelünknek.”

A Nemzeti Sport az kérdezte a trénertől, hogy a Crvena zvezda megfigyelői vajon mit gondolhatnak a Ferencvárosról ezt a mérkőzést látva.

„A legnagyobb tanulság, hogy nem úgy kell majd játszanunk, ahogy ma. Viszont ez egy másik sorozat, másfajta meccsekkel. Amit fontos kiemelni, hogy mindig nehéz az első meccs a válogatott szünet után, de nekünk abszolút nem sikerült megfelelő agresszivitással beszállni a játékba.”

Kollégánk arról is megkérdezte, hogy megfelelőnek tartotta-e csapata hozzáállását?

„Erről csak az öltözőben beszélek, de a csapat mindent megtett a pályán.”

A játéktér állapotát is firtattuk, amire röviden reagált:

„Csak a saját csapatommal vagyok hajlandó foglalkozni.”

SZTANYISZLAV CSERCSESZOV SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Kecskeméti TE vezetőedzője, Szabó István szerint az első félidőben teljesen ült csapata játéka.

„Szerencsénk is volt. Három hetet tudtunk készülni erre a meccsre, míg a Fradi a válogatottjai miatt későn jött össze. A pálya is nekünk kedvezett a védekezés szempontjából. Azt éreztem, tanácstalan az ellenfél, a mi játékunk pedig ül. Nagyon sokat gyakoroltuk az edzésen az üres területekre futásokat, a gyors átmeneteket. Megérdemelten vezettünk. A Fradinak is volt helyzete, de számítottunk erre. A második félidőben kicsit feljebb szerettem volna játszani, de nagyon nagy erőket vetett be az ellenfél. Így is nagy öröm, hogy a kreatív játékosaim bátran játszottak, ötletesen cseleztek, kombinatívan futballoztak. A jövőre nézve elég jó, hogy így merünk játszani Magyarország legjobb csapata ellen. Ha egy kis szerencsével is, de megérdemeltük a győzelmet. Kellett a fantasztikus közönség is, nagyon ráéreztek erre a meccsre, sokat segítettek.”

SZABÓ ISTVÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Miért a szertároshoz rohant ki Nagy Krisztián a Fradinak lőtt gólja után?

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ
Kecskeméti TE–Ferencvárosi TC 2–0 (2–0)
Kecskemét,
Széktói Stadion,2527néző.Vezette:Karakó Ferenc
Gólszerző: Nagy K. (28., 34. – 11-esből)

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Legfrissebb hírek

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2 órája

„A Ferencváros védelme átjáróháznak bizonyult, Ricardo Horta ragyogott” – portugál lapszemle

Európa-liga
3 órája

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
4 órája

Robbie Keane: Erre a sorozatra csak büszkének lehet lenni

Európa-liga
4 órája

Gróf Dávid: Fájdalmas lett a befejezés, de összességében elégedettek lehetünk

Európa-liga
6 órája

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
6 órája

Véget ért az El-menetelés, a Braga hazai pályán megfordította az FTC elleni nyolcaddöntős párharcot

Európa-liga
7 órája

A Braga egy félidő alatt megfordította a Fradi elleni párharcot – videók

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik