NB I: 15 éve nem volt olyan vereségsorozatuk a fehérváriaknak, mint a mostani

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2022.02.25. 12:14
null
Négymeccses vereségsorozattal a háta mögött lép pályára a Fehérvár Pakson (Fotó: Szabó Miklós)
A második kör is befejeződik a hétvégén a labdarúgó NB I-ben. A háromnapos 22. forduló Pakson kezdődik, ahová négymeccses vereségsorozattal a háta mögött utazik a Fehérvár, ilyen hosszú kudarcszériája 15 éve nem volt a csapatnak. Szombaton először a bajnokság két meglepetéscsapata, a ZTE és a Kisvárda csap össze, majd a Honvéd a megtorpanó Puskás Akadémiát, az FTC pedig a Gyirmótot látja vendégül. Vasárnap a kieső helyen álló Újpest a Mezőkövesdet fogadja, zárásként pedig az utolsó helyezett MTK a Debrecen otthonában lép fel, amelynek edzője, Joan Carrillo még százszázalékos a kék-fehérekkel szemben.


LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

PÉNTEK

PAKSI FC–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ Eddig 37-szer találkoztak az első osztályban, a fehérváriak jelentős fölényét mutatja, hogy egy siker híján háromszor annyi győzelmet arattak, mint ellenfelük. Az örökmérleg 7 paksi győzelem, 10 döntetlen, 20 Vidi-siker. Ősszel a Mol Aréna Sóstóban Ivan Petrjakék nyertek 2–1-re, megszakítva ezzel a tolnaiak elleni több mint kétéves, ötmeccses nyeretlenségi sorozatukat (3 döntetlen, 2 vereség).

♦ A fehérváriak Pakson is eredményesebbek: a zöld-fehér gárda mostanáig 6-szor tudta legyőzni a Fejér megyeieket, míg ez fordítva 8-szor történt meg, a döntetlenek száma 6. Legutóbb, 2020 decemberében a jelenlegi gólkirályjelölt Ádám Martin 89. percben fejelt góljával 1–0-ra a paksiak nyertek.

♦ 2015-ben a tolnai gárda hazai pályán mindkétszer úgy gyűrte le a Vidit, hogy még gólt sem kapott (1–0 és 2–0). Utána viszont öt éven keresztül ezt csak egyszer, 2018 áprilisában, Haraszti Zsolt találatával (1–0) sikerült megismételnie – közben 4 Vidi-siker és 4 iksz született.

♦ Bár a Paks a legutóbbi két fordulóban csupán egy pontot gyűjtött, az előző öt bajnokiján csak egyszer kapott ki, odahaza az újonc Gyirmóttól (2–3), így vezeti a formatabellát. Ezalatt meccsenként átlagban kereken 3 gólt ért el, az előző hét körben pedig mindig legalább kétszer betalált.

♦ A múlt heti edzőváltás ellenére a Fehérvár az Újpest ellen sorozatban negyedik vereségét szenvedte el a bajnokságban. Hasonlóan rossz szériája csaknem 15 éve, 2007 szeptember-októberében, még a horvát Marijan Vlak edzősködése idején fordult elő. Igaz, tavaly tavasszal Márton Gábor alatt is volt egy ötmeccses bajnoki nyeretlensége a Vidinek, ám akkor a négy vereség közé „beékelődött" egy Mezőkövesd elleni 0–0.

♦ A Paks a pontjainak felét gyűjtötte be otthon, a mérlege 50 százalékos, 4 diadal, 2 iksz, 4 vereség, 24–23-as gólkülönbség. A legutóbbi négy hazai találkozóján felváltva nyert, illetve vesztett, ha ebben a ritmusban folytatja, most diadalnak kellene következnie.

♦ A Fehérvár 7 pontjával utolsó a vendégtabellán, az egyenlege 1 siker, 4 döntetlen, 5 kudarc. Az előző hat házon kívüli fellépéséből ötöt elvesztett, egyedül a kiesésre álló MTK otthonából vitte el a három pontot.

♦ A Paks legutóbbi 12 hazai meccse közül csak egy olyan volt, amelyen háromnál kevesebb gól esett: áprilisban 2–0 a Honvéd ellen.

♦ A legutóbbi fordulóban véget ért Ádám Martin sorozata, miután nyolc meccset követően Kisvárdán nem talált be a kapuba, pedig még tizenegyest is rúghatott… Egy gólpasszt azért így is kiosztott, így a kanadai táblázaton 24 ponttal áll az élen.

♦ Michael Boris, a Fehérvár trénere az előző bajnokságban az MTK élén háromszor meccselt a Bognár György irányította Pakssal, idegenben mind a kétszer kikapott (0–4 és 1–3), otthon viszont nyerni tudott ellene (3–1).

♦ A Vidi a legutóbbi négy bajnokiját a második félidőben bukta el, hiszen a szünetben mindig döntetlenre állt.

SZOMBAT

ZALAEGERSZEGI TE FC–KISVÁRDA

♦ A bajnokság két pozitív meglepetéscsapata 7 alkalommal csapott eddig össze az élvonalban, az örökmérleg zalaegerszegi szempontból 1 diadal, 3 döntetlen 3 vereség. A ZTE legutóbb egy sima ötösbe szaladt bele Kisvárdán (0–5), pedig előtte sosem volt egygólosnál nagyobb különbség a két gárda között. A rétközi piros-fehéreknek holtversenyben ez a rekorddiadaluk az NB I-ben.

♦ Az előző öt egymás elleni tétmeccsen nyeretlenek a zalaiak: négyszer a Várda győzött, egyszer gól nélkül döntetlennel zártak.

♦ Tavaly márciusban a Magyar Kupában is összehozta őket a sors: a kelet-magyarországiak akkor is öt góllal nyertek (6–1), igaz, a vendég ZTE arra a meccsre – a bajnokságra fókuszálva – az NB III-as csapatával állt ki.

♦ Zalaegerszegen három meccsük volt csak az NB I-ben és a házigazdák még egyszer sem győztek. Két iksz mellett egy várdai siker született, 2020 novemberében (1–2), ráadásul úgy, hogy Fernando Viana kiállítása miatt a vendégek több mint 20 percet emberhátrányban játszottak. Legutóbb az előző bajnokság hajrájában úgy végeztek 0–0-ra, hogy azzal az egy ponttal Waltner Róbert csapata biztossá tette a bennmaradását.

♦ A ZTE már öt forduló óta nem ikszelt: váltakozva nyer és veszít. Úgy zsebelt be hat pontot az idén, hogy tavasszal négyből háromszor idegenben szerepelt. Legutóbb Kispesten játszott döntetlent, még a 16. körben.

♦ A Kisvárda a leghosszabb ideje veretlen csapat most az NB I-ben: az előző 9 fordulóban nem talált legyőzőre – éppen amióta Erős Gábor átvette a gárda irányítását. A mérlege azóta 4 győzelem, 5 döntetlen. Ebben a bajnokságban egyetlen másik csapatnak sem volt még hosszabb veretlenségi szériája.

♦ A Zalaegerszeg kevesebb pontot gyűjtött otthon (14), mint idegenben (15). A ZTE Arénában közepes az egyenlege (4 siker, 2 remi, 4 fiaskó), a gólkülönbsége viszont negatív (15–18).

♦ A Kisvárda az előző három idegenbeli bajnokiján gólt sem kapott: két góllal nyert Mezőkövesden, majd nem született találat a debreceni és újpesti vendégfellépésén. Legutóbb, november 20-án a gyirmóti Frane Ikic talált be neki, a meccs hosszabbításában.

♦ Waltner Róbert még sosem tudott vezetőedzőként nyerni a Kisvárda ellen. A Kaposvárral a 2019–2020-as idényben mindháromszor alulmaradt, a ZTE-vel egyszer döntetlent játszott, egyszer pedig kikapott.

A ZTE megnyerte a legutóbbi két idegenbeli mérkőzését az NB I-ben (Fotó: Tumbász Hédi)
A ZTE megnyerte a legutóbbi két idegenbeli mérkőzését az NB I-ben (Fotó: Tumbász Hédi)


BP. HONVÉD–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ Bár a legutóbbi öt bajnoki csatájukból négyet a felcsútiak nyertek meg – a fővárosiak pedig csak egyet –, 20 találkozó után még mindig a Honvéd javára billen az örökmérleg, amely 9 kispesti diadalt, 5 döntetlent és 6 Puskás Akadémia-győzelmet mutat.

♦ A Honvéd pályaválasztása mellett csak egyszer tudott nyerni a Puskás Akadémia, éppen legutóbb: 2020 novemberében az Új Hidegkuti Nándor Stadionban az azóta távozó cseh David Vanecek a 92. percben lőtte be a győztes gólt az akkor még Bódog Tamás által irányított piros-feketéknek (0–1). A többi hat fővárosi találkozójukon 4 Honvéd-siker és 2 döntetlen született.

♦ A régi Bozsik Stadionban utoljára 2017 novemberében csaptak össze, és az emlékezetes, fordulatos mérkőzés 4–3-as hazai győzelmet hozott – többek között Davide Lanzafame duplájának köszönhetően.

♦ Nebojsa Vignjevics érkezése óta 50 százalékos a kispestiek bajnoki mérlege, viszont az előző két fordulóban nem kaptak ki (3–1-es siker a Fehérvár ellen, majd 0–0 Mezőkövesden).

♦ A Puskás Akadémia elveszítette az előző két bajnokiját, ilyen sorozatra először volt példa ebben a pontvadászatban. Ráadásul mind a kétszer hazai pályán kapott pofont egy alsóházi együttestől (1–2 az MTK, majd 0–2 a Debrecen ellen). Legutóbb tavaly áprilisban volt hasonló mélypontja, igaz, akkor zsinórban három meccset bukott el a felcsúti együttes.

♦ A kispesti csapat hazai pályán többször kapott ki (5), mint ahányszor nyert (4), döntetlent viszont csak egyszer játszott, december 11-én a ZTE ellen (2–2).

♦ Az évadbeli tíz idegenbeli bajnokijából csupán egyet bukott el a Puskás Akadémia (Pakson maradt alul 4–1-re), hatszor nyert, háromszor pedig ikszelt.

♦ Hornyák Zsoltnak, a PAFC vezetőedzőjének pozitív a mérlege a Bp. Honvéd ellen (4 győzelem, 1 iksz, 2 vereség), Nebojsa Vignjeviccsel szemben pedig kétszer nyert és egyszer vesztett, amikor utóbbi még az Újpest trénere volt.

FERENCVÁROS–GYIRMÓT FC GYŐR

♦ Négyszer mérték össze erejüket az első osztályban, és mindig a ferencvárosiak győztek, sőt, a gyirmótiak háromszor gólképtelennek bizonyultak. A gólkülönbség 8–2 a zöld-fehérek javára.

♦ A Groupama Arénában egyszer találkoztak, 2016 novemberében Présingér Ádám öngóljával, majd Marco Djuricin találatával 2–0-ra győzött az FTC.

♦ Amióta Sztanyiszlav Csercseszov a vezetőedzője, öt bajnokijából hármon nem tudott gólt szerezni a Fradi. A címvédő a formatabellán 7 ponttal és negatív gólkülönbséggel (4–5) a középmezőnyben tanyázik.

♦ A Gyirmót hárommeccses győzelmi sorozatát szakította meg legutóbb a Zalaegerszeg, ám Csertői Aurél csapata így is második az ötfordulós formatáblázaton és csak rosszabb gólkülönbségével szorul a Paks mögé.

♦ A Ferencváros eddigi hazai mérkőzéseinek csak a felét tudta megnyerni ebben a a pontvadászatban, tízből ötöt. Ikszelt az MTK-val és a Puskás Akadémiával, kikapott a Kisvárdától, a ZTE-től és legutóbb a Pakstól (0–3).

♦ A Gyirmót idegenben veszélyesebb mint otthon, hiszen győzelmeinek kétharmadát, hatból négyet vendégként aratta, pontjai 57 százalékát házon kívül kasszírozta be, 23-ból 13-at. A fővárosban eddig mind a három meccsét megnyerte (az Újpest, az MTK, majd a Honvéd stadionjában).

♦ A győriek legutóbbi nyolc házon kívüli meccséből heten legalább három gól született, a kivételt a Bozsik Arénában aratott 1–0-s sikerük jelenti.

VASÁRNAP

ÚJPEST FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY

♦ Tizennyolcszor találkoztak az élvonalban, és a meccseik felét (9) az Újpest nyerte meg, 6-szor ikszeltek, a Mezőkövesd mindössze 3-szor tudott diadalmaskodni. A borsodiak az első hat találkozójukon nem tudtak győzni, és azóta jobban ment nekik a lila-fehérek ellen idegenben, mint hazai pályán.

♦ Az Újpest pályaválasztása mellett 4 hazai győzelem, 3 döntetlen és 2 mezőkövesdi siker született. A borsodiak a legutóbbi három bajnokijukon nyeretlenek maradtak a Szusza Ferenc Stadionban, az előző kettőn úgy kaptak ki, hogy még gólt sem rúgtak (0–1 és 0–3). Legutóbbi 2019 októberében tudtak győzni vendégként (1–2), amikor a lila-fehérek az új Illovszky-stadionban rendezték a hazai meccseiket.

♦ A lila-fehérek az előző fordulóban, 449 perc után megszakították gólcsendjüket és első tavaszi győzelmüket aratták Fehérváron, amely egyben Milos Kruscsics vezetőedzőnek is az első bajnoki diadala az Újpest kispadján.

♦ A Mezőkövesd szezonbeli második hazai 0–0-ját játszotta legutóbb otthon a Honvéd ellen, és az előző négy körben – 1 győzelem és 2 döntetlen mellett – csupán egyszer maradt alul, hazai pályán a Puskás Akadémiával szemben (1–2).

♦ Az Újpest odahaza nem tudta megnyerni a legutóbbi két bajnokiját, sőt ezeken a találkozókon be sem talált ellenfelének. Mentségére szóljon, hogy két dobogóst fogadott (0–1 az FTC, majd 0–0 a Kisvárda ellen). Hazai összmérlege 3–3–4, amivel a hazai tabellán az alsó negyedben bukkan fel.

♦ Amióta Supka Attila irányít, a Kövesd öt idegenbeli bajnokijából csak egyet vesztett el, a fehérvárit, emellett háromszor nyert és egyszer remizett. Két fordulóval ezelőtt fölényes sikert ért el Debrecenben (4–1), ebben a bajnokságban akkor talált be először egy meccsen négyszer.

♦ A Mezőkövesd az egyik legkevésbé sportszerű csapat az NB I-ben: játékosai 60 sárga lapot gyűjtöttek már össze, akárcsak a Kisvárdáéi, és ezzel holtversenyben az élen állnak.

♦ Supka Attilának, a kövesdiek trénerének tragikus a mérlege az Újpest ellen: 20 mérkőzésből csak kettőt tudott megnyerni, az egyiket 2011-ben otthon a Honvéddal (2–0), a másikat 2020 szeptemberében a Megyeri úton a Kisvárdával (4–2). A többi találkozóból 7-et hozott döntetlenre, 11-szer pedig alulmaradt aktuális csapatával a lila-fehérekkel szemben.

Supka 20-ból csak kétszer tudott nyerni az Újpest ellen (Fotó: Kovács Péter)
Supka 20-ból csak kétszer tudott nyerni az Újpest ellen (Fotó: Kovács Péter)


DEBRECENI VSC–MTK BUDAPEST

♦ Kereken 90 mérkőzést vívtak az NB I-ben, eddig a fővárosiak a sikeresebbek: a Loki 30-szor nyert, az MTK 41-szer, 19-szer nem bírtak egymással. A kék-fehérek csaknem hat éve nem győztek a debreceniek ellen, legutóbb 2016 márciusában az Illovszky-stadionban Darko Nikacs góljával nyertek 1–0-ra. Azóta kétszer a DVSC diadalmaskodott, ötször pedig döntetlenre végeztek.

♦ Ez lesz a 48. bajnoki összecsapásuk Debrecenben, ahol viszont enyhén a hajdúságiak felé billen a mutató, 19-szer nyert a Loki 12 iksz és 16 MTK-siker mellett. A kék-fehérek legutóbb csaknem tíz éve, 2012 novemberében tudták elvinni a három pontot a DVSC otthonából, 2–0-s sikerük Kanta József találatával és Korhut Mihály öngóljával jött össze. Onnantól kezdve 4 Loki-győzelem és 4 döntetlen a mérleg.

♦ A Nagyerdei Stadionban legutóbb, 2019 áprilisában a most is kerettag Ferenczi János duplájával és Bódi Ádám góljával 3–1-re nyert a Loki.

♦ A Debrecen hullámzóan teljesít tavasszal, otthon még nyeretlen (1 döntetlen, 1 vereség), viszont mindkét házon kívüli bajnokijáról, Székesfehérvárról, majd Felcsútról is győztesen tért haza.

♦ Az MTK két dobogós csapattal találkozott az előző két fordulóban, mégis négy pontot gyűjtött: 2–1-re diadalmaskodott a Puskás Akadémia otthonában, majd otthon kihúzta egy gól nélküli döntetlennel a címvédő FTC ellen.

♦ A DVSC házigazdaként felemásan szerepel (3 diadal, 4 döntetlen, 3 vereség), otthon holtversenyben a harmadik legtöbb gólt érte el (18), viszont nála (16) csak a Paks és a ZTE kapott többet.

♦ Az MTK 2–3–5-ös mérlegével a második legrosszabb a vendégtáblázaton, ám a legutóbbi két házon kívüli találkozóján nem kapott ki.

♦ Továbbra is a Debrecen az egyetlen csapat a mezőnyben, amely hazai pályán még egyszer sem tudott előnnyel a szünetre vonulni: 6-szor állt döntetlenre, 4-szer pedig az ellenfele vezetett.

♦ Joan Carrillo, a DVSC vezetőedzője eddig százszázalékos az MTK ellen, a 2014–2015-ös idényben a Videotonnal mindkétszer legyőzte a kék-fehéreket (5–0 és 1–0). A spanyol tréner és Márton Gábor 2020 első felében négyszer meccselt egymással – kétszer a bajnokságban, kétszer a Magyar Kupában –, és a mérleg Carrillo felé billen: 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség.

NB I, 2021–2022, 22. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
Február 25., péntek
20.00: Paksi FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) Paks, Paksi FC StadionBogár Gergő
Február 26., szombat
14.30: ZTE FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg,ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor
17.00: Budapest Honvéd–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Budapest,Bozsik ArénaErdős József
19.30: Ferencvárosi TC–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)
Budapest,Groupama ArénaBognár Tamás
Február 27., vasárnap
14.30: Újpest FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
17.00: DVSC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Debrecen,Nagyerdei Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 21 13 3 5 36–17 +19 42
2. Puskás Akadémia 21 12 4 5 30–23 +7 40
3. Kisvárda 21 11 7 3 37–22 +15 40
4. Mol Fehérvár 21 8 5 8 26–26 0 29
5. Zalaegerszegi TE 21 8 5 8 31–39 –8 29
6. Paksi FC 21 8 4 9 53–44 +9 28
7. Mezőkövesd 21 7 6 8 25–31 –6 27
8. Debreceni VSC 21 6 7 8 35–34 +1 25
9. Budapest Honvéd 21 7 3 11 35–37 –2 24
10. Gyirmót FC Győr 21 6 5 10 22–31 –9 23
11. Újpest FC 21 5 6 10 26–33 –7 21
12. MTK Budapest21551116–35–1920
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik