MTK: 350 millió forintos adóssággal átveszik a BSE-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.25. 12:50
null
Kanta Józsefék új klubtársakat kapnak, de a klubszíneket nem kell átfesteniük (Fotó: Czerkl Gábor)
Az idén centenáriumát ünneplő Budapest Sport Egyesületnek (BSE) a 125 éves Magyar Testgyakorlók Körébe (MTK) való beolvadásával egyetlen szakosztály sem szűnik meg, és a BSE városmajori létesítményeit a jövőben is sportcélokra kívánják felhasználni – jelentette ki Deutsch Tamás, az MTK elnöke szombaton, a városmajori kosárlabdacsarnokban megtartott sajtótájékoztatón.

Balás-Piri László, a BSE ügyvezető igazgatója elmondta: a klubnak néhány per kimenetelétől, illetve a kamatszámítástól függően nagyjából 350 millió forintos adóssága halmozódott fel.

„A vezetőség több megoldási lehetőséget is megvizsgált, de a szakosztályok megszüntetése, sportolók elküldése, illetve a városmajori sportlétesítmények eladása helyett inkább az önállóság feladása mellett döntött” – hangsúlyozta Balás-Piri, aki szerint a BSE nyolc szakosztályában, az edzőket, sportolókat és vezetőket beleértve, összesen mintegy 700 főt foglalkoztat.

Deutsch Tamás tájékoztatása szerint másfél éve kezdtek el tárgyalni a BSE beolvadásáról. A két egyesület közgyűlése már rábólintott az egyesülésre, s bár jelenleg jogilag még különálló kluboknak minősülnek, a vezetőség már közös, és már csak a bíróság jóváhagyására várnak. Ennek időpontját Deutsch szerint nehéz lenne megjósolni, de szerinte nyár végén történhet meg.

A betagozódással a megújult MTK – amelynek Deutsch Tamás közlése szerint jelenleg nincs tartozása – egy több mint kétezer sportolót foglalkoztató, 22 szakosztályt működtető egyesületté válik, ahol ezentúl röplabdázók, kézilabdázók és természetjárók is sportolnak majd.

A kék-fehér klub elnöke azt ígérte, hogy a BSE tartozásait három ütemben rendezik, elsőként 120 napon belül a sportolókkal és sportvezetőkkel szemben felhalmozódott adósságokat, és hogy senkit sem küldenek el. Az MTK vállalja ezentúl a BSE valamennyi szakosztályának folyamatos működtetését, a szolgáltató cégekkel pedig tárgyalásokat kezdenek a tartozások átütemezéséről. Deutsch úgy látja, hogy az egyesület 2015 elejére válhat teljesen tehermentessé.

A BSE Városmajorban található sportingatlanjait nem kívánják értékesíteni, sőt azokat TAO-s pénzekből tervezik felújítani. Deutsch ennek kapcsán külön köszönetet mondott Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármesternek, amiért a közeljövőben elkezdődhet a Városmajor városrész átfogó rekonstrukciója. Szintén megköszönte, hogy Tarlós István főpolgármester is támogatta a BSE MTK-ba való beolvadásának elképzelését.

Arról, hogy milyen forrásokból kívánják rendezni a BSE adósságát, az MTK elnöke csak annyit árult el, hogy megalapozott tárgyalásaik vannak az egyesület leendő támogatóival, de ezzel kapcsolatban konkrétumokat csak későbbre ígért.

Deutsch Tamás a megerősödött MTK-tól azt várja, hogy 2015-ben az ország három-öt legeredményesebb egyesülete közé kerüljön.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik