NB I: a Kisvárda az albán élvonalból igazolt

K. B.K. B.
2021.06.11. 12:25
null
Jasir Asani a Kisvárdába igazol (Fotó: kisvardafc.hu)
Az albán első osztályú labdarúgó-bajnokság legutóbbi idényében remekül teljesítő Jasir Asanival erősödik az NB I-ben szereplő Kisvárda csapata – jelentette be a klub a hivatalos honlapján.

 

A 26 éves északmacedón szélső 2017 óta volt az albán FK Partizani játékosa, a legutóbbi idénye sikerült a legjobban, amelyben 30 mérkőzésen szerepelt, és ezeken az összecsapásokon kilenc gólig és nyolc gólpasszig jutott. Korábban két északmacedón klubban is megfordult: karrierjét a Vardar Szkopjéban kezdte, majd játszott a Pobedában is, a Partizani pedig 2020-ban kölcsönadta a svéd élvonalban szereplő AIK Solnának.

„Nagyon örülök, hogy Kisvárdán folytathatom a pályafutásomat, úgy érzem, ez előrelépést jelent a karrieremben ­– mondta a szerződés aláírását követően Jasir Asani a kisvardafc.hu-nak. – Jó idényt zártam, tudom, az új csapatom is, de innentől kezdve száz százalékig azon leszek, hogy felülmúljam az eddigi produkciómat, ezáltal a csapat is még jobb eredményt érjen el a bajnokságban, mint legutóbb.”

Asani négyszer szerepelt az északmacedón U21-es válogatottban, s albán származásúként egyszer Albánia U21-es csapatában is lehetőséghez jutott.

Legfrissebb hírek

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53