Gyász: elhunyt Popovics Sándor, az MTK korábbi edzője

2019.07.01. 12:44
null
Popovics Sándor (1939–2019) (Fotó: Nemzeti Sport)
Hosszan tartó, méltósággal viselt, súlyos betegség után hétfő reggel, 80 évesen elhunyt Popovics Sándor, aki Hollandiában a nyolcvanas évektől több élvonalbeli klub vezetőedzője volt, s Magyarországon kétszer az MTK vezetőedzőjeként is munkát vállalt – tudta meg a családtól a Nemzeti Sport Online.

 

Popovics Sándor 1939. június 22-én született Keszthelyen, játékosként szerepelt az Újpest, majd a német Greuther Fürth, a holland Sparta és az AZ csapatában is. Profi pályafutása után edzősködni kezdett, s a nyolcvanas évektől több holland és belga élvonalbeli csapat kispadján is ült.

A belga Waregemmel 1982-ben belga Szuperkupát nyert, s Hollandiában többek között a NEC Nijmegen, az FC Eindhoven és az ADO Den Haag vezetőedzője is volt. Magyarországon két időszakban – 1994-ben és 2002-ben – dirigálta vezetőedzőként az MTK-t, valamint az 1999–2000-es idényben a kék-fehéreknél a holland Henk ten Cate munkáját segítette tolmácsként és pályaedzőként.

A Hollandiában és Magyarországon is elismert szakember veje, a 27-szeres válogatott korábbi kapus, Babos Gábor tudatta a gyászhírt a Nemzeti Sport szerkesztőségével.

„Betegsége miatt tavaly november óta egy roosendaali idősek otthonában élt, ami azért elég közel volt hozzánk, így gyakran látogattuk. Múlt hét szombaton tartotta a nyolcvanadik születésnapját, nevetgéltünk, beszélgettünk, megittunk egy jó sört együtt. Nem volt semmi előjele annak, hogy mi fog történni, aztán Sanyi bácsi vasárnap reggel hirtelen rosszul lett és hétfő reggel elhunyt” – mondta Babos Gábor.

Popovics Sándor temetéséről a család később intézkedik.

Legfrissebb hírek

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Gyászol a lengyel labdarúgás, meghalt a válogatott segédedzője

Minden más foci
15 órája

Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja

Labdarúgó NB I
2026.04.09. 17:42

Gyász: elhunyt a legendás diszkoszvető, Bugár Imre

Atlétika
2026.04.09. 09:41

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Marco Rossi: Nyugodj békében, Mircea!

Minden más foci
2026.04.07. 21:45

Elhunyt az Újpest hétszeres bajnok játékosa

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 20:18

Gyász: elhunyt a 94-es labdarúgó-vb bolgár sikercsapatának kapusa

Minden más foci
2026.03.31. 12:09
Ezek is érdekelhetik