Felkészülés: olasz sztárcsapat ellen játszhat a DVSC

SZ. R.SZ. R.
2021.07.08. 08:59
null
Római sztárcsapat ellen léphet pályára az NB II bajnoka (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
Hivatalos oldalán jelentette be a Debreceni VSC, hogy az olasz AS Roma vendégeként léphet pályára felkészülési mérkőzésen július 25-én. A klub közleménye szerint a találkozó még nem kezelhető tényként.

 

A tervek szerint július 24-én utazik a Debreceni VSC Rómába, majd másnap 19 órai kezdettel lépne pályára a római együttes ellen. A hír szerint már csak apróságok hiányoznak ahhoz, hogy a megállapodás megszülessen, és aláírják a szerződést, ugyanakkor az olasz csapat hivatalos oldala már tényként közli az összecsapást.

A DEBRECENI VSC NYÁRI PROGRAMJA AZ NB I-ES RAJTIG
A felkészülés kezdete:
június 19.
Edzőtábor: Telki
MÉRKŐZÉSEK
Július 3.: Debreceni VSC–Tiszakécske (NB II) 3–1 (Ugrai, Bódi – 11-esből, Sós – 11-esből)
Július 10.: Debreceni VSC–Budafok (NB II) – Telki

 


 

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:30

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41