Felkészülés: Bundesliga-csapattal is találkozik a Puskás Akadémia

Cs. B.Cs. B.
2022.06.28. 08:50
null
A Puskás Akadémia a Hoffenheimmel is találkozik nyári felkészülése során (Fotó: Török Attila)
A Puskás Akadémia a hivatalos oldalán jelentette be, hogy nyári felkészülése során a St. Pöltennel, a Slavia Prahával és a Hoffenheimmel is összeméri az erejét.

 

A Puskás Akadémia július 3-ától 14-éig Ausztriában edzőtáborozik, majd a felkészülés részeként három mérkőzést biztosan játszik: július 6-án az osztrák másodosztály nyolcadik helyezettje, a St.Pölten, 10-én a cseh élvonal2. pozíciójában végző, hétszeres cseh és tizenhétszeres csehszlovák bajnok Slavia Praha, 13-án pedig a német Bundesliga elmúlt évadában 9. helyen záró Hoffenheim lesz az ellenfele.

A felcsúti gárda a hivatalos honlapján jelezte, hogy az alsó-ausztriai együttes keretét 4.9, a prágaiakét 63.18, míg a sinsheimiekét 200.7 millió euróra becsüli a mértékadó Transfermarkt.

Mint ismert, a PAFC a Vitória Guimaraessal találkozik az Európa-konferencialiga selejtezőjének első fordulójában.

A PUSKÁS AKADÉMIA FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdése: június 6.
Edzőtábor: Ausztria, július 3–14.
Felkészülési mérkőzések
Július 6.: Puskás Akadémia–St. Pölten (osztrák II.)
Július 10.: Puskás Akadémia–Slavia Praha (cseh)
Július 13.: Puskás Akadémia–Hoffenheim (német)

A többi NB I-es csapat felkészülési programját ide kattintva tekintheti meg!

Legfrissebb hírek

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
6 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
10 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
21 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2026.11.05. 23:05

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:03

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 12:22

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06