„Százmilliók mentek a kukába” – a Vasas szurkolói nyílt levelet írtak Csányi Sándornak

T. Z.T. Z.
2024.10.17. 10:38
null
Csányi Sándor (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas hivatalos szurkolói klubja nyílt levélben fordult Csányi Sándorhoz, az OTP és az MLSZ első emberéhez. Az angyalföldi együttes jelenleg csak a 13. helyen áll a bajnokságban kilenc fordulót követően, a sokat látott szurkolók pedig nehezen viselik a helyzetet. Csalódottságuknak szerdán a közösségi médiában adtak hangot.

A nyílt levelet – amely a szurkolói csoport hivatalos Facebook-oldalán jelent meg – most változtatás nélkül közöljük:

„Tisztelt Elnök Úr!

Amikor lassan öt éve Ön és cégcsoportja támogatóként belépett szeretett klubunk életébe, azt gondoltuk, vége a közel negyven évnyi szenvedésnek. Hogy nekünk, Vasas-szurkolóknak, az egy-két bajnoki érmen, és a néhány (amúgy elveszített) kupadöntőn túl újra lehet részünk örömben. Sikerben. Éppen az Ön üzleti és sportvezetői sikerei táplálták a reményt, hogy amit megvalósított a gazdasági életben, azt sikerül szeretett klubunkban is. Hogy az Ön tapasztalatára támaszkodva olyan szakmai vezetőt választ a többségi tulajdonos Nagy György, akinek van víziója, határozott elképzelése, szakmai tudása és futballtapasztalata. Aki a játékoskiválasztásban és az edző kijelölésében is kompetens. Sajnos nem sikerült ezt az embert megtalálni, ezt az eredmény is hűen tükrözi: 13. hely az NB II-ben. Sokkal több pénzből, mint amennyi bármely riválisunknak van. Százmilliók mentek a kukába. Mi azonban csakis hálásak lehetünk Önnek és cégcsoportjának, hogy kitart, és támogat minket. Továbbra is. De nem kellene ennek a vesszőfutásnak végre megálljt parancsolni?

Ön már csak a válogatott apropóján is bizonyára mindenkinél jobban tudja, mennyire fontos a megfelelő szakmai vezető kiválasztása. Talán mindennél fontosabb. A válogatott élén Marco Rossi személyében megtalálta. Az volt a tökéletes választás. Mi is azt várjuk.

A Vasas egy nagy család. És ez a család összefogni akar, nem anyázva szitkozódni, „takarodjozni” a lelátón. De a mi türelmünk is véges, és nem szeretnénk, ha a rajtunk röhögő ellenfelek azt gondolnák, teljesen birkák vagyunk.

Ugyanazt szeretnénk, amit Ön, hogy ez a sokat szenvedett szurkolótábor, amelyik az eredmények és határozott szakmai koncepció hiányában egyre nagyobb számban elfordul szeretett csapatától, végre örömre leljen. Egyelőre pedig reményre. Hogy lehet változás. És hogy jó irányba indulhat el végre ez a patinás klub. Mert minden adott lenne hozzá. Az Ön személye, tekintélye és gazdasági háttere nekünk garancia, a lelkesedése, ami minden második hétvégén a Fáy utcába hajtja, szintén.

Most sajnos azt látjuk, hogy imádott klubunk sosem tapasztalt mélységbe zuhant. Kell, hogy legyen ennek felelőse.

Tudjuk, Ön nem a szakmát viszi a Vasasnál. De kellő tapasztalattal bír sportszakmai, személyi kérdésekben. Ezért mi ugyanúgy bízunk Önben, mint akkor, amikor megtudtuk, hogy az Ön által vezetett cégcsoport fogja támogatni a Vasast. A 113 éves klubot, ami a magyar sporttörténelem része, és amelyet nagyon nagy felelősség vezetni, és szeretni is. Ön mindig felelősen cselekedett. Arra kérjük, ezután is tegyen így.”

 

Legfrissebb hírek

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
28 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
1 órája

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
2 órája

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
4 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
8 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
12 órája