Fotókiállítás: futballsztorik a metróban – az örökrangadók képekben

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2020.02.18. 08:10
A Ferencváros–MTK vetélkedés emlékezetes mozzanatai és hősei elevenednek meg a budapesti szerelvényeken látható tablókon.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Földi Imre)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Földi Imre)

Egy hónapig az örökrangadók, vagyis a Ferencváros–MTK mérkőzések történetéről összeállított – szó szerint – utazó kiállítás tablóit böngészheti a budapesti 2-es, 3-as és 4-es metrók közönsége. Az immár 119 éves múltra visszatekintő, hagyományos vetélkedés legfontosabb mozzanatait, szereplőit és hátterét megvilágító anyagról kiadott tájékoztató hangsúlyozza: „A két csapat versenyfutása túlmutatott a sporton, a szurkolók szemében találkozóikon »két világ« csapott össze. Az MTK a belvárosi-polgári világ letéteményesének számított, s ugyan sosem volt deklaráltan zsidó klub, szurkolói és ellenfelei közül is sokan így azonosították. A jórészt svábok alapította FTC-t, Budapest egyik legjelentősebb munkáskerületének reprezentánsát pedig a kisemberek csapataként tartották számon szurkolói.”

A zöld-fehér és a kék-fehér együttes sokáig kiemelkedett az élvonal mezőnyéből, 1903 és 1929 között az NB I valamennyi kiírását a két klub valamelyike nyerte meg, így összecsapásuk – a mindig kiemelt tétért játszott magyar–osztrák válogatott mérkőzések mellett – a korszak ünnepi futballeseményének számított. Mérkőzéseiket az 1930-as években, az Újpest felemelkedése nyomán, egyeduralmuk megszűntével nevezték el örökrangadónak. A MetróArt kiállítást a téma felkészült kutatói, Dénes Tamás és Szegedi Péter sporttörténész, Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója, valamint Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője állították össze, a látványos megjelenítés Hajdu Gábor grafikus munkáját dicséri.

A tematikus tablókat múlt hét pénteken Deutsch Tamás MTK-elnök és Orosz Pál FTC-vezérigazgató részvételével mutatták be hivatalosan a Hidegkuti Nándor Stadionban, a helyszínen lapunk külön betekintést nyert a gyűjteménybe. Így beleolvashattunk a főszereplők jól dokumentált cselekedetei mellett az örökrangadó hétköznapi hőseinek felvillantott történeteibe is.

„Kevés lelkesebb híve akadt a zöld-fehéreknél Kalapnál, avagy Zöllei Jánosnál, aki fehér pincérkabátban és Fradi-címeres fejfedőben árulta portékáit. Talán még ma is sokaknak a fülében cseng: »Tökmag, a szotyi, a Fradi-rágógumi«. Kalap a Hungária körúton is otthonosan mozgott: kilencéves korától már cukorkát árult az MTK-pályán is.”

A legendás fradista mellett természetesen megelevenedik egy emblematikus MTK-ősdrukker alakja is.

„Salamon Béla, az MTK törzsszurkolója színigazgatóként inkább nem tartott vasárnap előadást, csak hogy elmehessen az MTK meccseire. 1965-ben, öt nappal a halála után a 15. percben a bíró megállította az örökrangadót, így tisztelegve emléke előtt. Temetésén a koporsóját MTK-játékosok vitték, küldöttséggel képviseltette magát az FTC is.”

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Fontos a frissesség

Labdarúgó NB I
1 órája

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
20 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
21 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
2025.10.24. 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04
Ezek is érdekelhetik