REAC: már nem Nagy Sándor a rákospalotaiak vezetőedzője

2010.04.22. 11:42
Címkék
A REAC vezetősége csütörtök délelőtt közös megegyezéssel szerződést bontott Nagy Sándor vezetőedzővel. A rákospalotaiak szerda este 2–1-re kikaptak a Váctól, így már csak a negyedik helyen állnak az NB II Keleti csoportjában.

Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója a következőt nyilatkozta a csapat honlapjának:

„Forgács József elnök úrral teljes egyetértésben úgy gondoljuk, a csapatnak új impulzusokra, szenvedélyre, alázatra van elsősorban szüksége ahhoz, hogy az élvonalba juthasson, ezért döntöttünk a váltás mellett. Nagy Sándort a REAC család tagjának tekintjük, de most Ő is úgy érezte: váltani kell, a csapat érdeke a legfontosabb. Hozzáteszem, hogy a csapat vártnál gyengébb szereplése nem kizárólag az edző hibája, és ahogy Forgács úrral megfogalmaztuk: még ha eddig egy következmények nélküli országban is éltünk, a REAC nem lesz következmények nélküli csapat... Ha nem jutunk fel, mindenkinek vállalnia kell a felelősséget, viselnie kell mindenkinek a sikertelenség hátrányait!"

„Nagyon szép időszakot töltöttem a REAC-nál, büszke vagyok, hogy a csapat vezetőedzője lehettem. Voltak szép sikerek, és voltak nehéz időszakok is, de most én is úgy éreztem, akkor tudok a legtöbbet segíteni, ha más érkezik a helyemre. Köszönöm a REAC vezetőinek a lehetőséget, és bárhol is folytatom majd a munkát, mindig szeretettel jövök Rákospalotára, biztos vagyok benne, hogy hasonlóképpen fogadnak. Sok sikert és feljutást kívánok a csapatnak!″ – olvasható a távozó Nagy Sándor nyilatkozata a reacfoci.hu-n.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Úszás
2 perce

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
14 perce

Nem bírt a CFR-rel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
14 perce

A Pick Szeged félszáz gólig jutott a bajnoki idény rajtján

Kézilabda
18 perce

Európai kézilabdaligák: Kuczora Csenge négy gólja Bukarestben

Kézilabda
23 perce

Hazájában folytatja az MTK-tól távozó légiós – hivatalos

Labdarúgó NB I
44 perce

Az FTC elleni kiesés után még maradt, most már tényleg távozik a Trabzonspor edzője

Minden más foci
1 órája

Fiatal divattervezők értelmezték újra a jégkorongozók viseletét

Jégkorong
2 órája