Legyőzte a Zsolnát Ausztriában a Debrecen

2024.07.18. 20:13
null
Legyőzte a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő MKS Zilinát (Zsolna) az ausztriai edzőtáborban a labdarúgó NB I rajtjára készülő Debreceni VSC.

 

A klub beszámolója szerint a felkészülési mérkőzés eleje nem sok helyzetet hozott, de az első játékrész végén Dusan Lagator fejjel veszélyeztetett, majd Olekszandr Romancsuk találta el a jobb oldali kapufát, sőt, Dzsudzsák Balázs lövésénél bravúrral védett az ellenfél kapusa.

Ami az első félidőben nem jött össze a hajdúságiaknak, a másodikban már igen, egy óra játék után Brandon Domingues balról középre tett labdáját 16 méterről vágta a bal alsóba Szűcs Tamás, hat percre rá pedig ő adott gólpasszt Bárány Donátnak.

A hajrában a Zsolnának is voltak helyzetei, s a 85. percben Timotej Hranica bombagóllal szépíteni tudott – a Loki 2–1-re legyőzte ellenfelét.

A Debrecen még egy mérkőzést játszik ausztriai edzőtáborában, július 19-én az osztrák Ried ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–MKS Zilina (Zsolna, szlovákiai) 2–1 (0–0)
DVSC: Megyeri – Stojkovics, Romancsuk (Dreskovics, 80.), Lagator, Ferenczi – Ojediran (Szuhodovszki, 80.), Szűcs T. (Manrique, 74.) – Vajda (Pellumbi, 67.), Dzsudzsák (Sagojan, 74.), Domingues (Szécsi, 67.) – Bárány (Kocsis, 80.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
Gólszerző: Szűcs T. (60.), Bárány (66.), ill. Hranica (85.)

A DEBRECENI VSC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: Ausztria, július 7–19.
DVSC–Cigánd (NB III) 6–3 (A DVSC gólszerzői: Kocsis D. 2, Dzsudzsák, Szűcs T., Polozsij, Ojediran)
DVSC–Kazincbarcika (NB II) 3–3 (Bárány, Szécsi, Manrique)
Ausztriában:
DVSC–Slovan Liberec (cseh) 0–4
***Rapid Wien (osztrák)–DVSC 3–2 (Romancsuk, Dzsudzsák)
DVSC–MSK Zilina (Zsolna, szlovákiai) 2–1
Július 19.: Ried (osztrák)–DVSC

 

Legfrissebb hírek

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával az ETO FC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 17:49