NB I: Kicsit álomszerű ez a bemutatkozás a DVTK-ban – Szabó Levente

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2024.02.25. 10:02
null
Szabó Levente tíz napja érkezett a DVTK-hoz kölcsöbe a Fehérvártól, és az első mérkőzését az új csapatában éppen a régi ellen játszotta. Tizenegyesből, majd nem sokkal később akcióból is betalált, így két góllal vette ki a részét a 4–0-s győzelemből. Vele beszélgetett az NSO Tv.

„Nagyon örülök, hogy így tudtam bemutatkozni a DVTK-ban, kicsit álomszerű. Nyilván a héten voltak bennem olyan érzések, hogy jó lesz találkozni a srácokkal, akikkel ősszel egész szép sikereket éltem meg, de ezt teljesen félre tudtam tenni, mire eljött a meccsnap” – mondta Szabó Levente az NSO Tv-nek. 

Videónkban arról is beszél, hogy volt-e benne plusz bizonyítási vágy a Fehérvár FC ellen, illetve arról is, hogyan fogadták a Diósgyőrnél. Külön kitér a miskolci szurkolótábor teremtette hangulatra, valamint a meccs kulcspillanataira is. 

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Fehérvár FC 4–0 
Diósgyőr, DVTK Stadion, 5164 néző. Vezette: Pintér Cs.
Gólszerző: Gergényi (18. – öngól), Franchu (70.), Szabó Levente (87. – 11-esből, 89.)
Kiállítva: Csongvai (17.)

AZ NB I ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
  1. Paksi FC21134439–26+13 43 
  2. Ferencváros20133452–22+30 42 
  3. Fehérvár FC22123742–32+10 39 
  4. Puskás Akadémia2297636–25+11 34 
  5. Debreceni VSC2295831–28  +3 32 
  6. MTK Budapest2294929–42–13 31 
  7. Kecskeméti TE22931032–34  –2 30 
  8. Diósgyőri VTK2184934–34    0 28 
  9. Zalaegerszegi TE22841033–42  –9 28 
10. Újpest FC21731127–42–15 24 
11. Kisvárda21521423–35–12 17 
12. Mezőkövesd22441420–36–16 16 

 

 

Legfrissebb hírek

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
20 órája

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Gróf Dávid: A futball még mindig a szerelmem

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 09:04