Könyves a hosszabbításban döntött, Újpesten jutott be a legjobb 8 közé a Paks a Magyar Kupában

Vágólapra másolva!
2024.02.29. 21:40
Továbbjutásnak örülhettek a paksiak (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó Mol Magyar Kupa nyolcaddöntőjének utolsó mérkőzésén az Újpest a Paksot fogadta. Skribek révén a Paks szerzett vezetést az első félidőben, de a második félidő legelején a hazaiak gyorsan egalizálni tudtak. A rendes játékidő utolsó percében eldönthették volna a meccset a vendégek, de Mezei büntetőjét Banai kivédte. A 2x15 perces hosszabbítás során mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, ezek közül a Paks tudott értékesíteni egyet, és bár emberhátrányban fejezte be a mérkőzést, 2–1-es győzelmével továbbjutásnak örülhetett.

 

MOL MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
ÚJPEST FC–PAKSI FC 1–2 (0–1, 1–1, 1–1) – hosszabbítás után
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 2389 néző. Vezette: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Bornemissza Norbert)
ÚJPEST: Banai D. – Doka (Kiss T., 64.), Pauljevics, Keita, Jevtoszki, Geiger (Kovács D., 73.) – Mack (Tajti M., 64.), Radosevics, Ljujics (Mörschel, a szünetben) – Ambrose (Csoboth, 95.), Sasere (Koburi, a szünetben). Asszisztensedző: Víg Péter
PAKS: Simon B. – Kinyik, Vas G. (Szabó J., 53.), Lenzsér – Kovács K., Papp K. (Windecker, 53.), Haraszti Zs. (Böde, 78.), Kocsis B. (Osváth, 109.), Balogh B. – Hahn (Könyves, 96.), Skribek (Mezei Sz., 53.). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Radosevics (47.), ill. Skribek (21.), Könyves (110.)
Kiállítva: Könyves (114.)

ÖSSZEFOGLALÓ

A Labdarúgó és a Labdaverő utca sarkán hangosan ugatott a kutya. Nem tetszett neki, ahogy a parkolóhely után kutató autósok közül az egyik hangosan búgó motorral próbálta bepréselni magát a ház előtti üres területre. A kutya aztán lenyugodott, és az ugatást szépen lassan felváltotta a két szurkolótábor dobolása és éneklése. Bár messze nem volt telt ház, mint a hétvégi Ferencváros elleni, 0–5-re végződő derbin, a hangulatra így sem lehetett panasz. Az újpesti drukkerek próbálták ritmusban tartani csapatukat, amikor pedig néha abbahagyták, a vendégszektorban a paksiak – kihasználva a csendet – rögtön rázendítettek. Noha mindkét csapat három belső védővel kezdett, mégsem lehetett mondani, hogy a biztonságra rendezkedett volna be. A Paksra egyáltalán nem jellemző ez a stílus, a hazaiak pedig aktív(abb)an kezdték az összecsapást. A két csatár, Peter Ambrose és Franklin Sasere olykor öles léptekkel lódult meg a fiatal Simon Barnabás kapujának irányába, de a befejezésbe mindig hiba csúszott.

Nem úgy az első nagy paksi helyzetnél!

Ritkán látható góllal szerzett vezetést a vendégegyüttes: Skribek Alen a saját maga által beívelt labdájára csapott rá, és lőtte belőle ki a bal alsó sarkot. A vezetés egyértelműen jót tett a Paksnak, láthatóan még inkább megjött a játékosok önbizalma, és a következő percekben próbálkoztak is becsülettel távoli lövésekkel.

A lelátón több korábbi futballista is feltűnt, Torghelle Sándor Feczesin Róberttel nézte a meccset, de a társaságukban volt az egykori újpesti kedvenc, Rajczi Péter is. Néhány széksorral odébb Máté Csaba figyelte a pályán dúló taktikai harcot, ami nemegyszer állóháborúba csapott át. A lilák védői olykor tanácstalanul adogatták a labdát egymásnak, a középpályások próbáltak elmozogni és mutatni magukat, de az akciók rendkívül lassan formálódtak. Akadt olyan támadás, amikor a felezővonalról adták hátra Banai Dávidnak a labdát, de az ultrák angyali türelemmel figyelték a játékot, és inkább az eltiltott Mészöly Gézát éltették, és az MLSZ döntéshozóit szidták (bővebben alábbi cikkünkben). Nem is csoda, hogy mással foglalkoztak, hiszen a mérkőzés színvonala alaposan visszaesett, pedig messze nem csúcsfutballal indítottak a csapatok.

„Soha rosszabb kezdést!” – kiáltotta az újpesti estébe a lila-fehérek hangosbemondója.

Víg Péter másodedző és a szakmai stáb kettőt cserélt, a dominikai válogatott Heinz Mörschel nem sokat húzta az időt, két perc sem kellett neki, máris gólpasszt adott. Remekül lekészített labdáját mesterien vágta a kapuba Ognjen Radosevics, így amilyen unalmasan ért véget az első félidő, olyan eseménydúsan kezdődött a második.

Bognár György sem várt ki a végsőkig a változtatásokkal, nem sokkal később három friss játékosát is a pályára vezényelte. Vas Gábort kényszerből kellett lehívnia a pályáról, a védő egy ütközést követően szédülésre panaszkodott, és az egyenlítés után néhány alapembert nyomban csatasorba állított Bognár, érkezett Windecker József, Szabó János és Mezei Szabolcs. Ezek a húzások is bejöttek, utóbbi néhány perccel később kis híján a bal alsóba lőtt, Haraszti Zsolt pedig a kapufát találta el, Banai Dávid mind a kettőnél nagyot védett. Látható volt, hogy egyik csapat sem szeretne százhúsz percet futballozni, a hosszabbítás azonban hajszálon múlott. Az utolsó pillanatokban Radosevics buktatta Szabó Jánost a tizenhatoson belül, a VAR-rendszer segítségével megítélt büntetőt Mezei Szabolcs azonban kihagyta.

 

Banai védésével mentette hosszabbításra a találkozót az Újpest (Fotó: Török Attila)

Mészöly Géza az egyik emeleti fülkéből figyelte a pályán zajló eseményeket, ám a hosszabbításban alighanem mérgében legszívesebben az ablakot ütötte volna. A paksiak két cserecsatára a 110. percben összehozott egy újabb gólt, Böde Dániel mesterien látta meg és indította Könyves Norbertet, aki szorongatott helyzetből a bal alsóba lőtt. De hogy ne legyen unalmas a vége sem, a csatárt nem sokkal később kiállították, teljesen feleslegesen lépett rá ellenfele sarkára.

A Paks így is örülhetett a végén, 2–1-re győzött a Megyeri úton, az Újpest számára pedig ezzel elúszott a mostani idényre a kupaarany lehetősége. Továbbjutott a Paks!

Az eltiltott Mészöly Géza (jobbra) csak a lelátóról figyelhette a mérkőzést (Fotó: Török Attila)

MOL MAGYAR KUPA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Kisvárda–MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)–Kecskeméti TE
Diósgyőri VTK–Ferencvárosi TC
Vasas FC (NB II)–Paksi FC
A forduló mérkőzéseit április 3-án játsszák, a pontos menetrendet az MLSZ hamarosan közölni fogja. Az elődöntőre április 24-én, a fináléra – amelyet a Puskás Arénában rendeznek meg – május 15-én kerül sor.

 

PERCRŐL PERCRE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik