NB I: gólerős ghánai támadót igazolt a Ferencváros – hivatalos

2023.01.30. 17:19
null
Owusu Kwabena a Qabaragtól érkezett (Fotó: fradi.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Owusu Kwabenát a Qarabagtól.

A Nemzeti Sport Online-on már január első napjaiban beszámoltunk arról, hogy az FTC nyári BL-selejtezős ellenfele, az azeri bajnok Qarabag csatára érkezhet az Üllői útra. Két hete pedig azt is megírtuk, hogy értesüléseink szerint a magyar klub egy nyártól érvényes, kétéves szerződésben már megegyezett az izraeli Maccabi Tel-Aviv által is csábított játékossal, akinek nyáron lejárt volna a szerződése a Qarabagnál, ezért a Ferencváros már korábban megkezdte a tárgyalásokat a klubjával is, hogy már a télen szerződtethesse. A hivatalos közleményben a klub nem közölte, hogy a szerződés mennyi időre szól.

Mint ismert, a Ferencváros a BL-selejtező harmadik körében búcsúzott azt követően, hogy hazai pályán 3–1-re kikapott, míg Bakiban 1–1-es döntetlent ért el. A 25 esztendős Owusu Kwabena Azerbajdzsánban mindvégig a pályán volt, ő szerezte csapata egyetlen gólját, Magyarországon kilenc perc játékidő jutott neki. Owusu nem mellesleg a mostani idényben 18 bajnokin öt gólt és három gólpasszt jegyzett, az Európa-liga csoportkörében mindhárom ellenfélnek, a Nantes-nak, az Olympiakosznak és a Freiburgnak is betalált egy-egy alkalommal. A Qarabag 2020-ban a spanyol másodosztályú Leganéstől szerződtette, 2021-ben pedig egy évre kölcsönadta a török másodosztályú Ankaragücünek. Az azeri élvonalban pályafutása során 49 bajnokin 12 gólt ért el, az Ankaragücüt pedig 21 bajnokin hét góllal segítette feljutáshoz az előző idényben.

„A Fradi remek csapat, a felkészülés során utánanéztem az interneten, és láttam, micsoda történelemmel rendelkezik – mondta Kwabena az FTC honlapján. – Azt mondtam az akkor csapattársaimnak, hogy »Na, srácok! Ez a csapat nagy kihívás elé fog állítani minket, alaposan fel kell rá készülni. Azzal a tudattal jönnek hozzánk, hogy ők is a BL-ben akarnak szerepelni, tehát hajtanunk és küzdenünk kell ellenük!«. Azért érkeztem a Fradihoz, hogy segítsem a klubot a közös célunkban, abban, hogy ismét a Bajnokok Ligájában szerepeljünk. Szeretném, hogy a képességeim segítéségre legyenek a csapatnak. Közösen kell dolgoznunk azért, hogy amit szeretnénk, azt elérjük. Hajrá, Fradi!”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Myenty Abena (suriname-i, Slovan Bratislava – Szlovákia), Owusu Kwabena (ghánai, Qarabag – Azerbajdzsán)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhet: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Manner Balázs, Radnóti Dániel István, Varga Zétény
Kiszemeltek: Beni (Benedito Mambuene Mukendi, angolai, CD Trofense – Portugália), Halmai Ádám (Soroksár – próbajáték), Kwaku Bonsu Osei (ghánai, szabadon igazolható, legutóbb Caracas FC – Venezuela), Mohamed Ali Ben Romdan (tunéziai, Espérance – Tunézia)
Távozók: Csontos Dominik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd, onnan ETO FC Győr), Aissa Laidouni (francia-tunéziai, Union Berlin – Németország), Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Franck Boli (elefántcsontparti, Gaziantep FK – Törökország, Qarabag – Azerbajdzsán)

Legfrissebb hírek

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
11 órája

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
15 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.16. 19:50

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2026.10.16. 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
2026.10.16. 08:00