NB I: A Honvéd debütáló edzője szerint pontot érdemeltek volna a Fehérvár ellen

2022.10.29. 17:37
null
Dean Klafuric elégedett volt csapata hozzáállásával (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 13. fordulójában a Budapest Honvéd hazai pályán 1–0-ra kikapott a Mol Fehérvártól. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Mol Fehérvár trénere, Huszti Szabolcs szerint óriási nyomás volt a csapatán.

„Fontos három pontot szereztünk. Egész héten jól dolgozott a társaság, jó reakciókat mutattak az edzéseken, úgyhogy bizakodó voltam. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, rengeteg helyzetünk volt, lezárhattuk volna a meccset. A végén volt egy kis szerencsénk is a megpattanó lövésekkel, de a legutóbbi meccsünk után is mondtam, hogy csak annak a csapatnak van szerencséje, amelyik megdolgozik érte. Múltkor a kilencvenharmadik percben kaptunk gólt, most mellénk állt a szerencse.”

A következő fordulóban az FTC lesz az ellenfelük.

„A Ferencváros ellen hasonló hozzáállást szeretnék látni. Tudjuk, hogy nagyon jó csapat, de mindig lehet borítani a papírformát. Itt a lehetőség egy tesztre, hogy megmutassuk, még a Fradival is versenyképesek tudunk lenni. Ha ugyanígy küzdünk, akkor bármi lesz a vége, el lehet fogadni.”

HUSZTI SZABOLCS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Budapest Honvéd újdonsült vezetőedzője, Dean Klafuric debütáló mérkőzése után szintén elégedett volt játékosai hozzáállásával.

„Mindent beleadtak. Sajnos vesztettünk, de a gólhelyzetek alapján legalább egy döntetlent megérdemeltünk volna. Hálás vagyok a szurkolóknak, végig támogattak minket, miattuk is vagyok szomorú, hogy nem szereztünk egy pontot sem. A Fehérvár jó csapat, kiváló játékosokkal, jó mérkőzést produkált, a semleges nézők számára is érdekes lehetett az összecsapás. Az első félidőben egyszerű helyzetekben sokszor rossz megoldást választottunk, ezt megértem, talán a nyomás miatt túlzottan akartak a játékosok. Aztán a kapott gól után már sokkal támadóbbak voltunk.”

A Nemzeti Sport kérdésére válaszolva azt is elárulta: miért hozta le a hajrában a 19 perccel korábban becserélt Plakuscsenkót.

„Nem volt rossz döntés beállítani őt, a lecserélésének taktikai oka volt: Boubacar Traorét szerettük volna behozni, hogy magas, megjátszható játékosunk legyen. De Plakuscsenko nem nyújtott rossz teljesítményt.”

DEAN KLARUFIC SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

TOMÁS TUJVEL 39 ÉVESEN IS ÉLVEZI A FUTBALLT

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Mol Fehérvár FC 0–1 (0–1)
Budapest
, Bozsik Aréna, 3407 néző. Vezette: Erdős
Gólszerző: Kodro (13.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

A versenyképesség megőrzése a legfőbb cél az élvonal aranyérmesénél

Labdarúgó NB I
10 órája

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:53

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 06:27

Nem támogatja tovább a Duna Aszfalt a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 12:01

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:52

A mostani idénytől már a magyar labdarúgó NB I-nek is lesz fantasy játéka

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 14:04

Manner Balázs: Megfontoltabb, letisztultabb lett a játékom

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 11:07