Rangadón mutatkozik be Csercseszov; Schmitt Pál a MOB-tagság becsületéről

2022.01.26. 23:08
null
A Nemzeti Sport csütörtöki címlapja
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

• A Puskás Akadémia és a Ferencváros 4. fordulóból elhalasztott mérkőzésének pótlásával indul itthon a 2022-es futballév. A felcsúti rangadó előtt interjút adott lapunknak a hazaiak vezetőedzője, Hornyák Zsolt, aki elmondta, természetesen örülne, ha a jövőben bajnokaspiránsként emlegetnék csapatát, de nem ezzel a céllal vágtak neki az idénynek, hanem azzal, hogy nemzetközi kupaindulásra jogosító helyen végezzenek, s fiatal akadémistákat építsenek be. A bajnokság egészét nézve kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a tabellán mögöttük elhelyezkedő csapatok ellen jobban teljesítsenek. A kártyáit nem teregette ki, de beszélt arról, mi dönthet a Pancho Arénában. Megszólalt a Fradi válogatott középpályása, Vécsei Bálint is.

• A nyáron még egyéves szerződés kötötte az Anderlechthez, de mivel a klub vezetői jelezték, a fiatalok felépítését helyezik előtérbe, kevés lehetőséget kapott volna, ezért Jevhen Makarenko a távozás mellett döntött. Az Eb után – a kontinensviadalon két mérkőzésen lépett pályára a negyeddöntőig jutó Ukrajna színeiben – várta az ajánlatokat, s végül a Fehérváréra bólintott rá. „Ambiciózus klubot kerestem” – magyarázta döntését lapunknak a Mol Fehérvár 30 éves, 15-szörös ukrán válogatott középpályása, aki augusztusban írt alá az Európa-konferencialigából kieső magyar csapathoz. Makarenko nem titkolta, elégedetlen az eddigi szerepléssel, előkelőbb helyen szeretné zárni az idényt, ehhez azonban szerinte kiegyensúlyozottabban kell teljesítenie a Vidinek.

• Elképesztően szoros világkupaévaddal örvendezteti meg a síugrás kedvelőit Kobajasi Rjoju és Karl Geiger, a két klasszis között 18 verseny után is mindössze 61 pont a különbség. A pillanatnyi forma Geiger mellett szól, de jelzésértékű, hogy az igazán nagy nyomás alatt Kobajasi virágzott ki, vagyis lehet, hogy ismét ő lesz az, akinek a legfontosabb versenyeken jön ki a lépés. Érdekesség, hogy az olimpiai hagyományok jegyében Pekingben is összecsap a mezőny normál sáncon, pedig a világkupából ezt már kiiktatták – emiatt megjósolhatatlan, ki szerezhet aranyérmet azon a különleges versenyen. Olimpiai felvezető sorozatunkban a sífutással, a sílövészettel és az északi összetettel is foglalkozunk.

Legfrissebb hírek

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
2026.05.22. 23:55

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
2026.05.21. 23:34

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2026.05.20. 23:45

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
2026.05.20. 00:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15
Ezek is érdekelhetik